Közélet

Operatív törzs: megnyílt egy új határátkelő, bízni kell a vakcinában, az az egyetlen megoldás

A kétoldalú személyforgalom számára megnyílt a magyar-szlovák határon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán levő határellenőrzési pont – jelentette be a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes közölte: a szerda reggel hat óra óta nyitva tartó tornanádaskai átkelőn a határforgalom-ellenőrzést és a kétoldalú személyforgalom áthaladását a hatóságok minden nap 18 óráig biztosítják.

Tájékoztatása szerint Magyarország schengeni belső határszakaszán 131 közúti, vasúti, illetve vízi határátkelőhely és határátlépési pont található. Ebből közúton tíz határátkelőhelyen biztosítják a személy- és teherforgalom számára a beléptetést, kizárólag személyforgalom belépése pedig 31 közúti és két vízi átkelőn lehetséges.

Emellett 88 kisebb jelentőségű erdei dűlőutat, turistautat, kavicsos vagy földutat lezártak – tette hozzá. Kiss Róbert elmondta: kedden a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 219 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.

GALGÓCZI ÁGNES ARRA KÉRI A MAGYAROKAT: BÍZZANAK A VAKCINÁBAN

A járványügyi szabályok betartására és a védőoltások iránti bizalom fenntartására kérte a lakosságot a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán. Galgóczi Ágnes kérte, hogy a karácsonyi készülődés során mindenki fokozottan ügyeljen a járványügyi szabályok betartására, különösen a zsúfolt helyeken, például bevásárlóközpontokban, mert ezek kritikus pontjai a fertőzés terjedésének.

Beszélt arról is: Magyarországon a hatóságok, szakemberek azért dolgoznak, hogy a lakosság számára a közeljövőben elérhető legyen biztonságos és hatékony védőoltás. A védőoltások már bizonyítottak. Számos fertőző betegség van, amely vakcinával megelőzhető. Magyarországon széles körű bizalom övezi a védőoltásokat. “Kérek mindenkit, hogy ezt a bizalmat továbbra is tartsa fenn!” – mondta a szakember.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb