Kikapcs

A nap adventi fotója: nosztalgiázás a Feketesas utcáról

Csak azért, hogy ne mindig a Kárász utcát és a csodásan feldíszített Anna-kutat, vagy az egyedülálló fényvillamosunkat sztároljuk, ezért ma egy igazán különleges adventi fotót hoztunk Nektek, mégpedig a fénzárban úszó Feketesas utcáról, amely fotósunkat, Török Kornélt is megihlette, így az ünnepek közeledtével. Hozzátesszük, nem hiába, hiszen bár szegediek vagyunk, mégis talán kevesen ismerjük az egykor kocsmákkal és vendégfogadókkal teli, talán akkoriban Szeged egyik legismertebb utcájának történetét.

LÁSSUK, MI VOLT ITT EGYKOR

Mint fontos tiszai átkelőhely számos átutazó, kereskedő szállt meg az akkori város vendégfogadóiban, amelyek közül a legismertebbek a mai városháza mögötti Feketesas utcában nyíltak meg. Talán, ahogy a neve is adja, a Feketesas volt köztük a legrégibb. Épülete, hatalmas beszálló udvarával, ma is áll. Tömörkény István, akinek édesapja itt fogadós volt, gyermekkori emlékeit így örökíti meg:

„Az öreg Feketesasban mindig volt néhány sas egy ketrecben, a pincében pedig láncon rókafiak lakoztak. Az udvaron szabadon sétált a gólyapár, meg a gödény, ellenben a sündisznók az istállóban tartózkodtak. A padlás tele volt galambbal, a folyosókon kalitkában fülemülék és beszédes mátyásmadarak éltek, amik kedélyesen lebetyározták az érkező vendéget. Nagy kutyák egészítették ki a társaságot, amelyek a nagy macskákkal állottak kitartó háborúban. A tetőket nagy fényes farkukkal büszke pávák söpörték és csúnyán kiabáltak. És öreg vendégfogadósok jártak-keltek az utasok, kocsisok és mindenféle állatok között és szép kasamadinereket mondtak, és ha olyan olcsó volt is a fogadójuk, hogy ráfizettek, hát akkor is csak csinálták tovább ezt az életet. Főnöki jelvény gyanánt aranybojtos házisapka volt a fejükön, a zsebükben pedig hosszú, ezüst tubákos szelence, abból kínálták reggeltől estig az arra alkalmatos embereket.”

Mindenesetre, ma már kicsit átalakult az utcakép Szeged belvárosában, viszont érdekes elképzelni, amikor arra járunk, hogy egykor milyen nyüzsgés-forgás mehetett itt végbe, a ma már üzletekkel teli, este kicsit csendesebb, mégis forgalmas utcában.

A Feketesas után, pillantsd meg a tegnapi nap adventi fotóját:

Forrás: szegedpanorama.blogspot.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb