Közélet

Napi összefoglaló: eddig nincs szövődménye a koronavírus elleni oltásnak, Nobel – díjat követelnek Karikó Katalinnak

A mai napon tovább folytatódott az egészségügyi dolgozók beoltása a koronavírus elleni vakcinával, amelyről a Dél-pesti Centrumkórház igazgatója elárulta, eddig semmilyen szövődményt nem tapasztaltak. Mindeközben pedig a világhírű evolúcióbiológus, Richard Dawkins Nobel – díjat követel a szegedi kötődésű kutatónőnek, Karikó Katalinnak, aki döntő szerepet játszott a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében.

KORONAVÍRUS: TOVÁBB CSÖKKENT A NAPI FERTŐZÖTTEK SZÁMA – ORSZÁGOSAN 609, A MEGYÉBEN 39 ÚJ BETEGET REGISZTRÁLTAK

Az elmúlt 24 órában 609 esetet regisztráltak, ezzel 316 669 főre nőtt hazánkban az eddig beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 39 új beteget jegyeztek fel, ami azt jelenti, hogy Szegeden és annak környékén március óta immár 14 433 koronavírusosról tudunk.

JANUÁR KÖZEPÉN MEGÉRKEZIK A TRAM – TRAIN PROTOTÍPUSA

Január közepén érkezik meg az ország első vasút-villamosa, a jövő ősztől Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő dízel-villamos hibrid tram-train a gyártó Stadler Rail Valencia S.A.U. tájékoztatása szerint – közölte a MÁV Zrt..

KORONAVÍRUS ELLENI OLTÁS: EDDIG EGYETLEN ESETBEN SEM ALAKULT KI SZÖVŐDMÉNY, MONDTA EL A DÉL – PESTI CENTRUMKÓRHÁZ IGAZGATÓJA

Jól halad a koronavírus elleni védőoltások beadása a Dél-pesti Centrumkórházban, vasárnap 225 egészségügyi dolgozó kapta meg a vakcinát, és azóta egyetlen esetben sem alakult ki szövődmény – közölte Vályi-Nagy István, a kórház főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

MÁR LEHET JELENTKEZNI AZ EGYETEMEK ÉS FŐISKOLÁK SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEIRE

Elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, hétfőtől lehet jelentkezni a jövő szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a tárca parlamenti és stratégiai államtitkárát idézve hétfőn.

ADJÁK ENNEK A NŐNEK A NOBEL – DÍJAT – TWITTELTE KI A VILÁGHÍRŰ EVOLÚCIÓBIOLÓGUS KARIKÓ KATALINRÓL

Adják ennek a nőnek a Nobel-díjat – twittelte ki a világhírű evolúcióbiológus, Richard Dawkins karácsony utolsó napján Karikó Katalinról, egykori szegedi kutatóról, aki a Pfizer – BioNTech neveivel fémjelzett, amerikai vakcina kifejlesztésében kulcsfontosságú szerepet játszott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb