Közélet

Operatív törzs: a vakcina megérkezésével a járvány elleni védekezés új szakaszába léptünk

A vakcina megérkezésével a járvány elleni védekezés új szakaszába léptünk – hangzott el az Operatív törzs mai online sajtótájékoztatóján, ahol Gál Kristóf és Galgóczi Ágnes ismertette a koronavírus járvánnyal kapcsolatos legfrissebb tudnivalókat.

A VAKCINA MEGÉRKEZÉSE A JÁRVÁNY ELLENI VÉDEKEZÉS ÚJ SZAKASZÁT JELENTI

A vakcina megérkezése a járvány elleni védekezés új szakaszát jelenti, de továbbra is szükség van a lakosság fegyelmezettségére a járványügyi intézkedések betartásában – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.

Közölte, a járvány kezdetétől erre vártak, vagyis arra, hogy a kutatók kifejlesszék a speciális védelmet jelentő, mindenki számára elérhető védőoltást, amellyel a járványt meg lehet állítani. Felidézte: néhány napja a Pfizer-vakcina kapta meg elsőként az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét, és szombaton az első 9750 adagot tartalmazó vakcinaszállítmány megérkezett Magyarországra, a kijelölt öt ponton pedig megkezdődött a kórházi ápolók és orvosok oltása.

Hozzátette, amint újabb vakcinaszállítmányok érkeznek, folytatódik az egészségügyi dolgozók beoltása, és 2021 első felében – miután várhatóan újabb oltások kapják meg az engedélyt – “több vakcinából választva, nagyobb mennyiségben a tömeges oltás is elkezdődhet”.

ÖT NAP ALATT 834-SZER INTÉZKEDTEK A RENDŐRÖK SZABÁLYTALAN MASZKVISELÉS MIATT

Az elmúlt öt napban 834 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt – közölte Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

A szerdától vasárnapig tartó időszak intézkedései közül 754 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek be nem tartása miatt történt; 275 esetben figyelmeztetéssel éltek, 205 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 274 szabálysértőt pedig feljelentettek a rendőrök.

Fotó: koronavirus.gov.hu

A kijárási tilalom szabályainak megsértése miatt az elmúlt öt napban 1668 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közülük hat ember nem tartotta be a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést, tizenegyen a nyilvános helyen való csoportosulás tilalmát szegték meg.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb