Közélet

Elkezdődött a koronavírus elleni oltás Szegeden – a védekezés frontvonalában dolgozók kapták az első vakcinákat

Zentai Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója kapta az első koronavírus elleni vakcinát Szegeden 2020. december 31-én. A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájára szerdán érkezett 5000 darab Pfizer/BioNTech oltóanyag. Naponta legalább 100 embert szeretnének beoltani.

– Az első oltásokat a Covid ellátás frontvonalában dolgozók kapják. Vagyis a mentőszolgálat munkatársai, a Járványügyi Ellátó Központ dolgozói, a Sürgősségi Betegellátó Osztály szakemberei, az alapellátásban dolgozók: orvosok, szakdolgozók, kisegítő személyzet, akiknek a munkája elengedhetetlen ahhoz, hogy az ellátás gördülékeny legyen – jelentette ki Prof. Dr. Lengyel Csaba. A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke elmondta: a 2020. december 30-án Szegedre érkezett 5000 darab Pfizer/BioNTech vakcina, 2500 személy beoltására elegendő.  

Az oltási ütemtervet úgy állították össze, hogy a megfelelő logisztikát be tudják gyakorolni a szakemberek: az első két-három napban, ami egyben ünnepnap is lesz, száz-száz oltást fognak beadni. Később fokozatosan emelik az oltások számát érdeklődés és a vakcina utánpótlás függvényében. Az oltásra a jelentkezés önkéntes.  

Prof. Dr. Lengyel Csaba elmondta: az oltópontok kijelölésekor figyelembe kellett venni, hogy az adott helyen az infrastruktúra megfeleljen a tárolás, az előkészítés követelményeinek, hiszen a vakcinákat mínusz 80 fokon kell tárolni. Fontos a megfelelően képzett személyzet. A Szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán a technikai felkészültség, a szakmai felkészültség és a biztonságosság is adott – fogalmazott a Klinikai Központ elnöke. Hozzátette: a vakcina beadását követően 15 perces megfigyelés ajánlott, a szegedi szakemberek azonban 30 perces megfigyelési időt írtak elő.

Zentai Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének igazgatója az első, aki Csongrád-Csanád Megyében megkapta az oltást. Kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy a frontvonalban dolgozó bajtársaik be legyenek oltva, hiszen munkájukból adódóan ők találkoznak a legkönnyebben koronavírusos betegekkel. A mai napon csaknem száz kollégájuk kap oltást Szegeden. Hangai József, az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezet kommunikációs munkatársa másodikként vehette fel az oltást. Ő azt mondta: az OMSZ munkatársai átlátják a vakcináció fontosságát, a biológiai hátterét, megbíznak benne és aktív az oltási hajlandóság. Fontos lenne követni a példájukat, hogy minél hamarabb véget érjen a járvány. 

Fotók és forrás: SZTE

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb