Közélet

Petíciót indított egy diáklány, hogy ne kelljen érettségizni a koronavírus-járvány miatt

Járványvédelmi előírások mellett ugyan, de hazánkban is megtartják a 2021-es érettségi vizsgákat. Emiatt, valamint a korlátozások és az online oktatás nehézsége végett viszont sok diák csalódott, még akkor is, ha megértik a döntést. Erre reagált egy tanuló, aki aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy ne tartsák meg az érettségi vizsgákat az idei évben. A petíciót eddig több mint 23 ezren írták alá – írja az Index.hu.

De kezdjük a történetet a legelején: az írásbeli felvételiket az érettségi írásbeli vizsgákon alkalmazott és bevált biztonsági előírások és járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartják meg, a távolságtartásért az előző évekhez képest jóval több, 535 helyszínen. A középiskolába jelentkezők száma együttesen mintegy 75 ezer – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel. Vagyis ez annyit tesz, hogy változatlan formában és dátummal – járványvédelmi előírások mellett – megtartják a 2021-es érettségi vizsgákat.

Forrás: infostart.hu

CSALÓDOTTAK A DIÁKOK

A közlemény után az RTL Klub Híradója a középiskolai tanárokat szólaltatott meg, akik közül többen azt állítják, hogy sok diák csalódott, még akkor is, ha megértik a döntést. A egyik pedagógus szerint az is bizonytalanságot szül, hogy a diákok nem tudják, hogyan készüljenek a következő hetek fontos eseményeire, mint például az érettségire. Végül, erre reagált egy diáklány, aki aláírásgyűjtésbe is kezdett, hogy ne tartsák meg az érettségi vizsgákat, hanem a diákokat a jegyeik átlaga alapján értékeljék. A peticiok.com portálon közzétett felhívást egy hét alatt már több mint 23 ezren írtak alá. A tanuló így fogalmaz:

“Az OKJ- és érettségi vizsgák is májusban és júniusban lennének (írásbeli, majd szóbeli), de a jelenlegi helyzet megnehezíti a diákok és tanárok munkáját is. Elszoktunk az iskolai élettől, itthon igyekszünk tanulni, pótolni, megérteni. De nagyon nehéz, hogy nem tudunk szemtől szemben kommunikálni a tanárainkkal, a több hónapos kieséssel nagyobb hátrány ér minket. Rengeteg ember bukna el egy érettségitől vagy egy nagyon fontos szakmai vizsgától a vírus miatt.” 

Forrás: hvg.hu

A kérdés az, hogy ez mire lesz elegendő? Elég egy petíció ahhoz, hogy – járványhelyzet ide, vagy oda -, elengedjék az érettségi vizsgákat?

https://szeged365.hu/2021/01/10/kasler-miklos-addig-maradnak-a-jarvanyugyi-intezkedesek-amig-nincs-eleg-ember-beoltva/

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb