Közélet

Egy éve alakult meg az Operatív Törzs

Egy éve alakult meg az Operatív Törzs. Az ország egészét átfogó testülettel, amelynek részei úgy az egészségügyi, járványügyi, mint az egyenruhás szerveink, eddig nem tapasztalt kihívásokkal szembesülve, a magyar emberekkel együtt, rendkívüli munka közepette érték el, hogy hazánk a járvány legkritikusabb pontján is szilárdan kitartott – adta hírül Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Facebook-oldalán. 

“A tény, hogy a legnehezebb időszakban is valamennyi kórházba kerülő fertőzött beteget el tudtunk látni, önmagában büszkeségre ad okot, különösen annak fényében, hogy ez fejlett, nagy országok számára sem minden esetben sikerült” – fogalmazott, majd hozzátette, a magyar egészségügy, az ellátórendszer kiállta a történelmi próbát, orvosaink és ápolóink helytállásával pedig magyar betegek tömegei épülhettek és épülhetnek fel. Mára azonban a figyelem középpontjában az oltóanyagok és a hatályos korlátozások lazítása kerültek. A vakcinák tekintetében bizonytalanoktól és a nyitást sürgetőktől továbbá Kásler Miklós azt kéri, hogy gondoljanak azokra a honfitársainkra, akiket elragadott a kór, ők ugyanis azok, akik emlékeztetnek minket a ránk leselkedő veszélyre és az ebből fakadó felelősségünkre.

Forrás: Kásler Miklós hivatalos Facebook oldala

Természetesen nincs olyan nap a Szeged365-nél sem, hogy ne tudósítanánk az Operatív Törzs aktuális munkájáról. Legutóbbi:

Forrás: Kásler Miklós hivatalos Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb