Közélet

Szerbia még mindig az élvonalban oltás terén, a koronavírusban elhunytak száma viszont vasárnapra elérte a négyezret

Déli szomszédainknál a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunytak száma vasárnapra elérte a négyezret, a járvány megfékezése érdekében pedig Belgrád egyre több oltóanyag beszerzését jelentette be. Az európai országok közül Nagy-Britannia után itt oltották be a legtöbb embert a koronavírus elleni vakcinával, összesen több mint 430 ezer embert.

Aleksandar Vučić szerb elnök szombaton a közösségi médiában közölte, hogy március elejéig újabb egymillió adag vakcina érkezik Szerbiába, azt azonban nem tudatta, melyik oltóanyagról van szó – írja az MTI. Szerbiában egyébként jelenleg az orosz Szputnyik V, az amerikai-német Pfizer-BioNTech és a kínai Sinopharm oltóanyaga érhető el. A legtöbb oltóanyag Kínából érkezett, így az önként jelentkezők jelentős többségét ezzel a vakcinával oltják be.

TÖBB MINT 400 EZREN VETTÉK FEL AZ OLTÁST JANUÁR 19-E ÓTA

Fontos tényező az is, hogy az európai országok közül Nagy-Britannia után Szerbiában oltották be a legtöbb embert a koronavírus elleni vakcinával. A német sajtó pedig a szerbiai sikeres oltási programról cikkezik. Összesen már 430 759 embernek adták be a vakcinát az országban, többségében a kínai Sinopharm oltóanyagát. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma vasárnapra Szerbiában 1543-mal, a járvány miatt elhunytak száma pedig 17-el, összesen négyezerre nőtt.

Forrás: MTI, Pannon RTV

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb