GasztroKözélet

Tömeges üzletnyitás, február 1.: egyelőre úgy tűnik, Szegeden senki sem fog kinyitni

“Elegünk van a vállalkozások tömeges elpusztításából” – hirdeti a “Tömeges üzletnyitás, február 1.” című Facebook esemény, melyre már több, mint 16 ezren feliratkoztak. Papírforma szerint ma jött el a nagy nap, azonban úgy tűnik, a szegedi vendéglátósokat hidegen hagyta a kezdeményezés.

SZEGEDEN ÚGY TŰNIK, ELMARAD AZ ÚJRANYITÁS

Délelőtt megfogtuk a telefont és körbehívtunk közel 30 szegedi kocsmárost, étteremtulajdonost. Ezúttal nem interjúkat készítettünk, csak feltettük a szimpla kérdést: beszálltok a mai, tömeges üzletnyitásba? A kérdésre leadott válaszok alapján ennyi szegedi vendéglátós fog újranyitni ma:

Nulla.

Zéró.

Senki.

A megkérdezettek nagy része alapból nem is gondolkodott a dolgon, 1-2 szegedi vállalkozó vágta rá mindössze, hogy megfordult a fejében a gerillanyitás – mint az egyik alsóvárosi söröző tulajdonosa közölte, az ő kedvét a frissen bevezetett, a kinyitó üzleteket vasszigorral és komoly büntetési tételekkel megregulázó rendelet vette el. Ez utóbbi szerint az üzemeltetőt egymilliótól ötmillió forintig terjedő bírságra büntetheti a rendőrség, ha úgy dönt, kinyit:

ORSZÁGOSAN MINDÖSSZE 30 VENDÉGLÁTÓS CSATLAKOZOTT

Hogy a hazai újranyitási “forradalom” megbicsaklásában a kormányzati szigorítás, vagy a szervező politikai párt komolyan vehetetlen neve (Le az adók 75%-ával) és nem túl karizmatikus vezérkaraktere nyomott – e többet a latba, jó kérdés, minden esetre az említett Ecsenyi Áron az Azonnalinak nyilatkozva nem több, mint 30 üzlet biztos kinyitásával számolt a hétvégén. A szervező szerint a térképükre felkerült vendéglátósok közül voltak, akik leiratkoztak, de csak azért, hogy a rendőrség ne tudja megakadályozni az üzletnyitásukat.

VOLT, AKI NEM IS TUDOTT RÓLA, HOGY FELKERÜLT A TÉRKÉPRE

Van olyan, Szegeden közismert vendéglátós is, aki az Azonnalitól tudta meg, hogy ők is szerepelnek a Tömeges üzletnyitás térképén, holott ő egyáltalán nem is tervezett kinyitni ma. Ásós Gézáról, a békéscsabai Kira Vendéglő tulajdonosáról van szó, aki – Covid-mentes időszakban – gyakorlatilag Szegeden tölti a fesztiválszezont, a Borfesztiváltól a SZIN-en át a Szegedi Karácsonyi Hetekig.

A már tiszteletbeli szegedivé fogadott, karizmatikus Géza a BEOL.hu-nak azt nyilatkozta, hogy tíz-tizenkét év alatt sikerült felépítenie vállalkozását, így aztán esze ágában sincs mindezt egy ilyen butasággal lerombolni. “Mindig is a cigányság integrációját hirdettem, azt, hogy be kell állnunk a sorba és dolgozni, mint mindenkinek. Ebbe a gondolkodásba nem fér bele, hogy szembe menjek a szabályokkal. A járvány terjedésének megakadályozása számunkra is nagyon fontos, minden előírásnak eleget teszünk ennek érdekében. Eszem ágában nem volt és nem lesz kinyitni, amíg a szabályok ezt nem engedik” – zárta gondolatait a csülkös pacal és a szarvaspörkölt nagymestere.

VASÁRNAP A HŐSÖK TERÉN TÜNTETTEK

Hatalmas rendőri készültség és médiaérdeklődés, viszont szolíd résztvételi számok mellett zajlott a “Tüntetés az életért és a szabadságért” című esemény a Hősök terén, melyen értesüléseink szerint mindössze 2-3 szegedi vendéglátós vett részt. Az Index.hu szerint “százegynéhány” fővel rajtolt el az esemény:

Egyelőre tehát úgy tűnik, nem fog nagyot durranni a mai napra meghirdetett tömeges nyitás – annak dacára sem, hogy a Facebook-on 12.600 – an jelezték érdeklődésüket és 3.600 – an azt, hogy részt is vesznek a demonstráción. Résen leszünk, amint történik valami a Napfény Városában vagy érkezik hír bármelyik szegedi vendéglátóstól, természetesen azonnal hírt adunk róla.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb