Kikapcs

Szeged365 fotóriport: nagyot ment a 2021-es év első szegedi rendezvénye

Csalóka napsütés, cudar hideg, félszáz kézműves és egy közel telt házas kézműves dzsembori – így indult a 2021-es év első szegedi rendezvénye, a Szent István téri Öreg Hölgy tövében. Naná, hogy ott voltunk: ettünk kürtőskalácsot, ittunk forralt bort és közben kattintgattunk, nem is keveset!

FESZTIVÁLOZNI NEM LEHET, PIACOZNI IGEN

A fenti, legutóbbi témába vágó cikkünk megjelenését követően rengetegen kérdeztétek, hogy a fenébe lehet rendezvényt tartani a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén. A válasz pofon egyszerű: akárcsak a márciusban folytatódó Bárka Kézműveskikötő vagy a vasárnapi Bödön, a Szent István téri produkciót is ideiglenes piacként rendezték meg. Piacot lehet legálisan szervezni, rendezvényt nem, röviden ennyi.

FESZTIVÁL NÉLKÜLI HÓNAPOK UTÁN

Szegeden gyakorlatilag minden elmaradt a 2019-es Szegedi Karácsonyi Hetek óta: tavaly szépen, sorban fújták le (időrendi sorrendben) a Gerilla Gourmet-t, a Szegedi Borfesztivált, a Deja Vu Fesztivált, a Hungarikum Fesztivált, a Rakpartfesztet, a SZIN-t és a Halfesztivált majd ősszel már törölni sem kellett a be sem jelentett Borteret, a Chili Weekendet, végül november második felében a Szegedi Karácsonyi Hetek következett a darálóban. Gyakorlatilag az utolsó szegedi, belvárosi események (ha az Újszegedi Partfürdőn nagyot pörgő Garden Szüreti Napokat nem számoljuk ide) a pontosan egy éve, tavaly februárban megrendezett ÁRKÁD Szeged Csokifesztivál és a vele párhuzamosan megtartott Szegedi Télbúcsúztató volt. Az utóbbi érdekessége, hogy ugyanazok szerveztél és ugyanoda, ahol a ma elrajtolt Szent István Téri Kézműves Vásárt.

RÖVIDEN: EZ BEJÖTT, VÁRJUK A FOLYTATÁST

A 2021-es év első szegedi rendezvényének sikere egyébként nagyon két esélyes volt:

  • egyrészt lassan egy éve sulykolják a magyarok (és a szegediek) fejébe a “maradj” és az “otthon” szavakat, ráadásul együtt, melynek köszönhetően tavaly, a nyári enyhítések idején is voltak feltűnően szellős fesztiválok,
  • másrészt viszont kvázi egy éve semmiféle esemény sem volt a Napfény Városában, az emberek érezhetően ki vannak éhezve arra, hogy végre történjen már valami.

A fenti tényezők közül a második volt az erősebb, a kézműves vásár első napja nagyot szólt. Egészen pontosan, szól, mivel jelenleg is tart, egészen délután 6-ig, aztán holnap megismétlik az egészet. A Szent István tér szépsége adott, jól jött hozzá a napsütés, a kiállítói mix pedig abszolút szerethető volt, rengeteg régi, a Szegedi Hídivásárból és a tavalyi Télbúcsúztatóról megismert arc feltűnt a pavilonokban.

Mindenki nyugodjon le, volt lepény…

…nomeg kürtőskalács, bor, sapka, fából faragott halacskás izé, levendulából készített minden (is) és nagyjából az összes olyan tétel, ami egy szegedi, kézműves vásár kötelező kelléke. Szegeden kívül Budapestről és Nyíregyházáról is jöttek árusok, akiknek hosszú bevétel nélküli hónapok után igazi mentőöv, hogy végre van platform, ahol forgalmat tudnak generálni.

A rendezvény előtt a szervezők azt mondták, ha működik, akkor két hét múlva jöhet a következő, márciusban pedig további két kézműves vásárral terveznek a víztorony lábánál. Ha a járványügyi szabályozás engedi, legközelebb akár még az Öreg Hölgy is kitárja kapuit.

A rendezvény ma este 6-ig, majd holnap reggeltől újra várja a szegedieket, akár csak a vele párhuzamosan, a Szeged Plazában vasárnap megrendezendő Bödön Piac.

Fotók: Török Kornél, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb