Mindenmás

Best of Police: eldőlt, szabadulhat-e Marinko, százmillás adócsalás a hét legizgalmasabb rendőrségi hírei között

Ahogy azt már megszokhattuk, az elmúlt hét napban is volt mit tenniük az egyenruhásoknak és az igazságügyi szerveknek Szegeden és környékén: alvó sofőröket fosztogató tolvajok, százmilliós adócsalás, és Magda Marinko is izgatták a kedélyeket a héten.

GYALOGOST GÁZOLT A VONAT A BAJAI ÚTON

Nem hivatalos információink szerint az elütött személy az átjárótól mintegy 150 méterre, szándékosan lépett ki a vonat elé hétfőn, a szerelvény vezetője már nem tudott megállni.

ENNÉL SZÜRREÁLISABB BALESETRŐL SEM SOKSZOR HALLUNK

Egy eset, amelynek láttán még a sokat látott közutas szakemberek is csak pislogtak: február 12-én, hajnal 1-kor balesetet szenvedett egy nő az M0-s autóúton, mire az illetékesek kiértek, az autó üres volt. Mint kiderült, az ittas hölgy fogta magát és elindult gyalog, az autópálya kellős közepén, a sötétben, kivilágítatlanul az M5 irányába. Túlélte.

HÁRMAS KARAMBOL TÖRTÉNT KEDDEN AZ IH-NÁL

Három autó karambolozott fél 8 után a Felső-Tisza part és a Zárda utca találkozásánál, az IH Rendezvényközpontnál. A balesetben információink szerint nem volt súlyos sérült, forgalmi TKO annál inkább.

VÁDAT EMELTEK A SOFŐRÖKET FOSZTOGATÓ BANDA ELLEN

Három testvér az autópálya pihenőkben alvó sofőröket lopott meg hónapokon keresztül. Elkapták őket, most pedig vádat is emeltek ellenük.

ERRE A HÉTRE IS JUTOTT EGY SZÁZMILLIÓS ADÓCSALÁS

Vádat emeltek egy őrző-védő szolgáltatást nyújtó szegedi vállalkozó és társa ellen, mert fiktív számlák felhasználásával csaknem 200 millió forint forgalmi adó befizetését kerülték el 2014-ben. Azaz csaltak.

TOVÁBBRA IS BÖRTÖNBEN MARAD MAGDA MARINKO

Tovább tölti életfogytig tartó fegyházbüntetését Magda Marinko, akit előre kitervelten, nyereségvágyból, több – Kecskeméten három, míg Orosházán egy – emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt ítélte jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban.

FELBORULT EGY AUTÓ PÉNTEKEN A BORDÁNYI ÚTON

Egy komoly baleset történt pénteken: felborult egy személyautó a Bordány és a Szegedhez tartozó Sziksós közötti úton. A helyszínen ott voltunk, nagyon komoly forgalmi fennakadást okozott az eset.

NEM VOLT BEHÚZVA A KÉZIFÉK, ELSZABADULT AZ AUTÓ

Szegeden mindig történik valami. Nem volt kivétel ez alól a pénteki nap sem, ugyanis a Szegeden láttam Facebook csoportba ismét felkerült egy gyöngyszem: a Püspök utcában valaki elfelejtette behúzni a kéziféket az autóban, ezért az szépen kigurult az út közepéig, ezzel balesetveszélyt teremtve, valamint akadályozva a forgalmat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb