Közélet

Nagy az érdeklődés az újranyitásról szóló konzultáció iránt, szombat estig már 220 ezren töltötték ki az online kérdőívet

Szombat estig már 220 ezren töltötték ki az online kérdőívet – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Dömötör Csaba kiemelte: az egész országot foglalkoztatja, hogy az oltási program előrehaladtával milyen ütemben és hogyan lehet újraindítani az országot, a gazdaságot, és úgy általában az életet – írja az MTI.

Dömötör Csaba továbbá kiemelte, hogy a konzultáció jó lehetőség arra, hogy mindenki el is mondja a véleményét, és a kormány ezt figyelembe is fogja venni.

“Vannak kimondottan vitás kérdései is a konzultációnak, például az, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak-e felmentést egyes korlátozó intézkedések alól” – hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a döntés felelőssége a kormányé, de az a helyes, ha a kabinet továbbra is a legszélesebb egyetértésre alapozza azokat, a szakemberek javaslataira és a magyarok hangjára. Ha ez a kettő találkozik, erősíteni fogja a járvány elleni összefogást. Az államtitkár továbbá azt is elmondta, hogy a nagy érdeklődést mutatja, hogy eddig egyetlen korábbi konzultációban sem nőtt ilyen gyorsan az internetes kitöltések száma.

Forrás: portfolio.hu

KIBERTÁMADÁS A KORMÁNYZATI OLDALAK ELLEN

Dömötör Csaba a kormányzati oldalak elleni kibertámadásról is beszélt, amely külföldi és belföldi IP-címekről egyaránt zajlott. A hatóságok megkezdték a szükséges vizsgálatokat, büntetőfeljelentést is tesznek, mert egy ilyen tett nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki. Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány súlyosan érintette az európai gazdaságot és a magyart is “erősen oldalba kapta”. Azonban a kormány nem várja meg a járvány végét azzal, hogy erősítse a gazdaságot, ezért is döntöttek az újraindítási akciótervről, ami hozzájárul a nagyobb növekedéshez.

BÉRTÁMOGATÁS, HITELTÖRLESZTÉSI MORATÓRIUM

Dömötör Csaba úgy fogalmazott, hogy a járvány elején sokan “festették a falra a magas munkanélküliség ördögét”, de jó döntésnek bizonyult, hogy a kormány nem a hosszú távú segélyezési rendszert “turbózta fel”, hanem a meglévő munkahelyeket bástyázta körbe. Erről szól a bértámogatás vagy a hiteltörlesztési moratórium, és ezeknek is köszönhetően ma négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon, annyian, mint a járvány előtt, és lehet ez még több is – emelte ki az államtitkár.

NŐTT AZ ÁTLAGBÉR, JÖN A 13. HAVI NYUGDÍJ

A válság ellenére is nőttek az átlagbérek, a minimálbér emeléséről is megszületett a megállapodás, visszaépül a 13. havi nyugdíj, valamint jövőre a 25 év alatti fiatalok is megkapják a jövedelemadó-mentességet. Utóbbit egy olyan lépésnek nevezte, amit egyetlen kormány sem csinált még Magyarországon. Kitért arra is: a közös teherviselésből, a járvány elleni küzdelemből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket. Azt mondta továbbá, hogy az iparűzési adóbevételek sokkal magasabbak ma, mint 2011-ben voltak, így a gazdaság teljesítményének köszönhetően az önkormányzatok is nagyobb összegből gazdálkodhatnak.

Forrás: MTI
    
  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb