Kikapcs

Csak azok bulizhatnának a Balaton Soundon, akik be vannak oltva

Zamárdi önkormányzata kizárólag azokat engedné be a fesztiválra, akik rendelkeznek majd oltási igazolással – írja a 24.hu. Hogy Szegeden terveznek-e ilyet a SZIN kapcsán, még nem tudni, egyelőre annak drukkolunk, hogy augusztus végén megtarthassák a nyárzáró őrületet a Partfürdőn.

A POLGÁRMESTER BEKEMÉNYÍTETT: CSAKIS OLTÁSI IGAZOLÁSSAL ENGEDNÉK A FESZTIVÁLOZÁST

Vissza a Sound-ra: bár végleges időpont még nincs, ha lesz, akkor valamikor júniusban tartják meg Zamárdiban, már ha a járványhelyzet engedi. A 24.hu arról írt, hogy Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere és az önkormányzat azt akarja, hogy csak azok fesztiválozhassanak, akik be vannak oltva koronavírus ellen. 

A SZERVEZŐ SZERINT NEM ÉLETKÉPES AZ ÖTLET

Kádár Tamás, a fesztivált szervező Sziget Zrt. ügyvezetője azt mondta, hogy szerinte az oltási igazolvány kötelezővé tétele nem életképes megoldás. Leszögezte, egyelőre azt sem tudni, hogy a 20–30 éves fiatalok egyáltalán megkapják-e nyárig a vakcinát, másrészt az is jogi problémákat okozna, hogy a szervezőknek ellenőrizniük kellene a jegyvásárlók szenzitív egészségügyi adatait. 

A jelenlegi helyzetet figyelembe véve meglehetősen utópisztikusnak tűnnek a legutóbbi, 2019-es Balaton Soundon lőtt fotók:

SZEGEDEN MÉG SEMMIT SEM TUDNI

A SZIN kapcsán még nem kerültek napvilágra hasonló tervek. A szervezők legutóbbi megkeresésünkre úgy nyilatkoztak, tervezik a 2021-es Szegedi Ifjúsági Napokat, de még semmi sem biztos, jelenleg csak szóbeli egyeztetések zajlanak a lehetséges fellépőkkel. “Gőzerővel dolgozunk rajta, szervezzük, aztán, ha a rendelkezések is engedik, megtartjuk” – mondta legutóbb Jávorszky Iván, a Szegedi Ifjúsági Napokat szervező Szegedi Rendezvény és Médiaközpont Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb