Szegedi Arcok

Juronics Tamás: Az a különleges tisztelet, amit megörököltünk az elődöktől, az én részemről kijár a hölgyeknek

Március 8., nemzetközi nőnap, a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. A szigorítások és korlátozások árnyékában jól esik a támogatás, a figyelmesség mindkét nem részéről, viszont ma egy kicsit a nőket helyezzük a figyelem középpontjába. Szerkesztőségünk nőnapi köszöntő-sorozatát a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjének, Juronics Tamásnak a gondolataival folytatjuk, hiszen hol találhatnák szebb hölgyeket Szegeden, mint a balettművészet gyönyörű és egyben lenyűgöző világában.

„Biztosan nem véletlen, hogy a nőnap a tavasz kezdetére esik, amikor a természet is elkezd kivirágozni, megnyílni; úgy vélem: a nők szépsége ilyenkor tényleg teljében tud mutatkozni” – kezdte nőnapi gondolatait a szegedi társulat művészeti vezetője, aki elárulta, hogy a virágot tartja a köszöntés legmeghatóbb eszközének, a társulaton belül is ezzel kedveskednek a hölgyeknek. A nőnap alkalmával azt is megtudtuk, hogy Juronics Tamás konzervatívnak tartja magát ebben a tekintetben.

TISZTELET, ELŐZÉKENYSÉG – KIJÁR A HÖLGYEKNEK

„Az a különleges tisztelet, az a fajta előzékenység és bánásmód, amit megörököltünk az elődöktől, részemről kijár a hölgyeknek, úgyhogy jómagam megmaradok ilyen „régi típusú” férfinak. Azt látom, hogy a nők nagyobb része igényli és szereti a hódolatot, az udvarlásnak ezt a formáját” – osztotta meg velünk elveit a koreográfus, aki ez úton is megköszönte a hölgy nézőknek, hogy amikor tehetik, hűségesen járnak a szegedi balettelőadásokra, és férjeiket is magukkal viszik, hiszen ezt a műfajt sok szempontból a közösség nő tagjai éltetik.

BARTÓK TAVASZ, AVAGY LÁZASAN FOLYIK A MUNKA

Nőnap ide vagy oda, azért a társulatnál keményen folyik a munka és mi is kaptunk az
alkalmon, és rákérdeztünk, mire készülnek a szegedi művészek. Juronics Tamás elmondta, hogy nagy munkában vannak és bár jelenleg rendhagyó módon, de a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Filharmonikusok közös produkcióján dolgoznak. A Concerto online bemutatóját és a szegedi balett társulat tagjait a Bartók Tavasz című nemzetközi programsorozat nyitó előadásaként, április 2-án láthatja a közönség a Müpa közösségi fórumain.

„Különleges előadásra készülünk, hiszen a Nemzeti Filharmonikusok koncert jelleggel a színpadon játszanak majd, és előttük zajlik maga a táncjáték. A helyzet adta, hogy nem tudunk díszlettel, vagy más eszközzel élni, így a jelmezekre koncentrálunk. Azok fognak olyan különleges vizuális élményt nyújtani, melyek az álmok világába repítenek bennünket. Ebben Mojzes Dóra divattervező a partnerem” – mesélt a bemutató részleteiről a művészeti vezető, aki hozzátette, hogy bár online térbe költözik az előadás, de ennek pozitív hozadékaként az a világ bármely pontjáról megtekinthető lesz, és a szegedi közönség sem marad le róla.

Forrás: szegedikortarsbalett.hu

MÁR CSAK A KÖZÖNSÉG HIÁNYZIK

Arra a kérdésre, hogy mennyire hiányzik a társulatnak az élő közönség Juronics
Tamás azt válaszolta, hogy nagyon szeretnék már, ha a nézőkkel együtt élhetnék meg a balett örömeit, és lássuk be, mi is hiányoljuk már a színpadi művészet csodáit.
„Igazából előadni, előadást rendesen játszani nem lehet, úgy, hogy nincs közönség. Amennyiben nem érzi az ember a publikumtól a figyelmet, az együttlélegzést és feszültséget, akkor lássuk be: az nem valódi színház.” – zárta gondolatait a koreográfus, majd hozzátette: amint a körülmények engedik, rögtön színpadra állnak, – hiszen december folyamán két előadást is elkészítettek-, hogy azonnal tudjanak új és különleges produkciókkal kedveskedni a szegedi közönségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb