- Hirdetés -
- Hirdetés -
Közélet

Rusvai Miklós tízezer körül várja a maximumot, a napi új fertőzöttek számában

- Hirdetés -

Rusvai Miklós víruskutató szerint a harmadik hullám továbbra is csak a felfutó szakaszában van, és ez legalább két hétig még biztos, hogy így is lesz. Szerinte a hétfői nappal életbe lépett szigorúbb intézkedések hatásai körülbelül kéthetes csúszással érvényesülhetnek. A víruskutató tízezer körül várja a maximumot a napi új fertőzöttek számában – írja az InfoRádió.

Rusvai Miklós azt is elmondta, hogy az összes elvégzett teszt között a WHO-ajánlás fölött van a pozitív tesztek százalékos aránya, ami azt mutatja, hogy valójában nem derítjük föl az új fertőzötteknek, csak töredékét, amit tíz százalék körülire saccol.

NAGYJÁBÓL A LAKOSSÁG 25 SZÁZALÉKA VÉDETT

Rusvai Miklós az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy a járvány teljes megállításához a sokat emlegetett 70 százalékos nyájimmunitásra lenne szükség, akár oltással, akár fertőzés révén. Ahhoz pedig, hogy érezhető javulás legyen a statisztikában, körülbelül ennek fele, magyarul 3,5-4 millió embernek az immunitása szükséges. Az eddig több mint egymillió ember beoltásával – akiknél a védettség zömmel a következő másfél-két hétben „érik be” – és azokkal a fertőzésen átesettekkel együtt, akik tényleges immunitást is nyertek, nagyjából a lakosság 25 százalékánál tartunk – tette hozzá Rusvai Miklós.

10 SZÁZALÉK OLTOTT

Túllépte az egymilliót a beoltottak száma és ezzel meghaladta a 10%-ot a magyar lakosság beoltottsági aránya. Ezzel hazánk már a második helyen szerepel az uniós ranglistán. A magyar lakosság átoltottsága több mint másfélszerese az uniós átlagnak.

Forrás: inforadio.hu, index.hu

- Hirdetés - - Hirdetés - - Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb