Közélet

Hivatalos: íme az újranyitás pontos menetrendje!

Így indul újra az élet Szegeden, a két és félmillió beoltott (a tervek szerint április 9.) után: este 10-től kezdődik majd a kijárási tilalom, kinyithatnak a boltok és a szolgáltatók, szigorú szabályok és létszámkorlát szerint. Az iskolák és az óvodák április 19-én nyitnak papírforma szerint. Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, illetve az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.

A jelenleg ismert és érvényben lévő védelmi intézkedéseket április 8-ig fenntartja az operatív törzs javaslatára a kormány. Tehát, addig is nem változnak:

  • a kötelező maszkhasználat szabályai,
  • a boltok zárva tartására vonatkozó rendelet,
  • és az este 8-tól reggel 5-ig tartó kijárási tilalom.

EZ VÁLTOZIK, HA MEGLESZ A 2 ÉS FÉL MILLIÓ BEOLTOTT MAGYAR

A kormányzati ígéretnek megfelelően amint beadták a két és fél milliomodik, koronavírus elleni vakcina első dózisát, az alábbi szabályok lépnek életbe (fontos, hogy az első és nem a második dózisról van szó):

  • A kijárási tilalom időszaka az este tíz óra és reggel öt óra közötti időszakra esik majd.
  • A szolgáltatók szolgáltathatnak a március 8-i szigorítások előtt érvényben lévő szabályok szerint.
  • Kinyithatnak az üzletek, amelyekbe a vásárlók meghatározott rend szerint térhetnek be, illetve tartózkodhatnak odabent. 

ILYEN LESZ AZ ÉLET ÁPRILIS 9-TŐL

Szemlézünk egy kicsit a Magyar Közlöny friss számából, íme, az április 9. utáni, szép-új világ Szegeden. Az érvényben lévő szigorítások április 8., éjfélig lesznek érvényben, ergo papírforma szerint 9-től jöhet a cikkünk tárgyát képező enyhítés-csomag, persze csak akkor, ha meglesz a 2 és fél millió beoltott.

  • Az üzletek kötelező zárvatartási időszaka az este fél tíz és reggel öt óra közti időszak.
  • Marad az ételelviteles, ételkiszállítós rendszer, vagyis a vendéglátóipari egységekre más szabályok vonatkoznak, mint az üzletekre, az ő esetükben lényegében nem történik változás.
  • A tíz négyzetméteres vagy annál kisebb üzlet vásárlóterében az eladókon kívül egyszerre csak egy vásárló tartózkodhat.
  • A tíz négyzetméternél nagyobb vásárlóterű üzletekben az ott dolgozókon kívül egyszerre átlagosan tíz négyzetméterenként egy vásárló lehet csak.
  • Itt kivételt jelentenek a helyzetek, amikor 14 év alatti gyermek van a szülővel, vagy segítő kíséri a 65 feletti, illetve a fogyatékossággal élő személyt. Ők a boltban tartózkodási kitételek szempontjából hivatalosan egy személynek számítanak.
  • Ha a bolt területe nem egész szám, úgy kell kerekíteni, hogy a kapott értéket 0,5-től felfelé, ez alatt lefelé kell kerekíteni.
  • A boltok üzemeltetőinek, illetve vezetőinek az üzlet bejárata előtt a nyitvatartási idő mellett jól láthatóan jelezniük kell, hogy egyszerre hány fő tartózkodhat bent.
  • Ha az adott üzlet plázában, bevásárlóközpontban található, akkor a védelmi négyzetméterre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése nem csupán az üzlet vezetőinek feladata, hanem a bevásárlóközpont üzemeltetőjének, vezetőjének is.
  • Az üzletvezetőnek arról is gondoskodnia kell, hogy a bejutásra várakozó sorban állok a közös háztartásban élők kivételével tartsák a másfél méteres védőtávolságot.
  • A boltok üzemeltetőinek az üzletben továbbra is folyamatos kézfertőtlenítési lehetőséget kell biztosítaniuk a hozzájuk betérők számára.
  • Az üzleteket szintén folyamatosan fertőtleníteni kell, különös tekintettel a bevásárlókocsikra és a kosarakra.
  • A vásárlótérrel nem rendelkező üzletek csak akkor lehetnek nyitva, ha az üzlet üzemeltetői gondoskodnak róla, hogy a sorban állók náluk is tartsák a másfél méteres távolságot. (Az egy háztartásban élők ezúttal is állhatnak egymáshoz közelebb.)
  • A kormány arra kéri a vásárlókat, hogy csak annyi időt töltsenek az üzletben, amennyi feltétlenül szükséges.
  • Amíg a boltban vagyunk, illetve valamilyen szolgáltatást veszünk igénybe, továbbá közlekedés közben is be kell tartani a másfél méteres távolságot.

AZ ISKOLÁK ÉS ÓVODÁK ÁPRILIS 19-ÉN NYITNAK KI

Az általános és középiskolák április 19-én kinyitnak, az óvodákban a 2021. március 8-ával elrendelt rendkívüli szünetet pedig megszüntetik.

Forrás: Magyar Közlöny, MTI, Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb