Közélet

Napi összefoglaló: indul a köznevelésben dolgozók oltási kampánya, Merkely Béla szerint előjogokat kaphatnak a beoltottak

A reggeli koronavírus számok továbbra is azt mutatják, hogy nem akar csitulni a járvány, 9000 felett volt mára az új esetek száma. A mielőbbi újranyitás érdekében a kormány a köznevelésben dolgozók oltását szorgalmazza, de elindították a kismamák oltását is. Közben Merkely Béla azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy elképzelhetőnek tartja, ha bizonyos előjogokat kapnának a beoltottak azokkal szemben, akik még nem vették fel a vakcinát. Ha lemaradtál a nap legfontosabb híreiről, pótold be velünk, összefoglalónkban megtalálsz mindent, amit érdemes tudni a mai napról.

KORONAVÍRUS: 9000 FELETT A NAPI FERTŐZÖTTEK SZÁMA AZ ORSZÁGBAN, TÖBB MINT 300 SZEGEDEN ÉS KÖRNYÉKÉN

Nem csitul a harmadik hullám vasárnapra sem: 9082 új fertőzöttet regisztráltak országosan az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 633 861 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében is drasztikusan emelkednek a számok, az elmúlt 24 órában 303 új esetet regisztráltak. Elhunyt 220 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 19 972 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 395 790 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 218 099 főre emelkedett.  11 805 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1527-en vannak lélegeztetőgépen.

HÉTFŐ ÉJFÉLIG VÁRJÁK AZ ÓVODAI, ISKOLAI ÉS BÖLCSŐDEI DOLGOZÓK REGISZTRÁCIÓJÁT AZ OLTÁSRA

A kormány döntése alapján az egészségügyi, a szociális dolgozók, a regisztrált idősek, a rendőrök és katonák mellett elindítják a regisztrált óvodai és iskolai pedagógusok, valamint a bölcsődei dolgozók kampányszerű oltását is annak érdekében, hogy az óvodák és iskolák újranyitásával a pedagógusok is nagyobb védettséggel állhassanak újra munkába, olvasható a kormányzati portál tájékoztatójában. 

NOVÁK KATALIN: ELINDULT A VÁRANDÓSOK ÖNKÉNTES BEOLTÁSA

Miután a szakmai állásfoglalás megszületett a várandósok oltásának lehetőségéről, soron kívül lehetővé teszik a kismamák biztonságos vakcinával történő beoltását – írta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap a közösségi oldalán.

MERKELY BÉLA SZERINT BIZONYOS ELŐJOGOKAT ÉLVEZHETNEK MAJD AZOK, AKIK MÁR MEGKAPTÁK AZ OLTÁSUKAT

A kormány eddig nem fogalmazott meg konkrétumokat arról, milyen előjogokat élvezhetnek azok, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen, ugyanakkor Merkely Béla szerint lesznek különbségek, nyilatkozta a Semmelweis Egyetem rektora az RTL Klub Híradójának.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb