Közélet

Rusvai Miklós szerint nem lesz negyedik hullám, júniusban lekerülhetnek a maszkok is

Részleges nyitás 2-3 hét múlva lehet, teljes nyitás leghamarabb május végén vagy júniusban lehetséges – ezt mondta Rusvai Miklós az ATV Híradójának. A víruskutató azt reméli, júniusban az üzletek, rendezvények, meccsek látogathatóak lesznek, és közterületen nem kell majd maszkot viselni – ő ezt nevezi teljes nyitásnak.

Ebben szerinte az időjárás is segíteni fog, az átoltottság növekedésével pedig a járványügyi mutatók – a lélegeztetőgépen lévők, elhunytak és kórházban ápoltak száma is szeptemberi szintre csökkenhet vissza. Rusvai Miklós szerint most vagyunk a járvány csúcsán, a kedd és a szerda kritikus lesz, mert ekkorra ugranak meg a kedvezőtlen adatok a hétvégén nem dolgozó laborok miatt. Ilyenkor a hétvégi vizsgálatok eredményei is hozzáadódnak a számokhoz.

HA NEM JELENIK MEG ÚJ MUTÁNS, AKKOR NEM LESZ NEGYEDIK HULLÁM

Úgy véli, ha a harmadik hullám májusban valóban véget ér, akkor ezzel a vírustípussal nincs több gondunk. “Ha nem jelenik meg egy radikálisan új mutáns, akkor szerintem Magyarországon harmadik hullám után negyedik hullámmal nem kell számolni” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a WHO szerinte jogosan mondja, hogy lehet negyedik hullám, de nem Magyarországon, Izraelben vagy Nagy-Britanniában. Ahol az átoltottság megfelelő lesz, és minimum 70 százalékos átoltottság kialakul, nem lesz negyedik hullám, de az EU számos országában lehet – mondta a virológus.

Érdekesség, hogy Kásler Miklós is hasonlóan vélekedett:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb