Közélet

Több üzlet is szigorúbb létszámkorláttal indult újra. Mutatjuk, Szegeden mi a helyzet!

Egy kicsit legalább, de beindult az élet Szegeden is és a legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott. A boltokban természetesen szabályokhoz kötötten 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat. Ennek ellenőrzése pedig a kereskedők feladata, így hát vannak olyan nagyáruházak, mint a Decathlon, vagy a Auchan, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartatnak be. Mutatjuk, ki hogyan nyitott!

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat – mondta el az MTI kérdésére Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató. Hozzátette, hogy a kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruház-lánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

A MEDIA MARKT MARAD A 10 NÉGYZETMÉTERNÉL

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a MediaMarkt dolgozói a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Emlékeztetett arra, hogy a boltzár előtti hétvégén az áruházi forgalom megháromszorozódott, és a MediaMarkt webáruházában is 70 százalékkal nőtt a látogatószám. A nyitás után a forgalomban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb változásra számít – jegyezte meg.

A SPAR A BEVÁSÁRLÓKOCSIKKAL SZABÁLYOZ

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta: a Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni és egy bevásárlókocsit, vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői. A társaság áruházaiban általánosságban a nyitvatartási idő meghosszabbodik, hogy a vásárlóknak több ideje legyen a bevásárlásra, az aktuális nyitvatartási információk a spar.hu weboldalon az áruházkeresőben érhetők el – tette hozzá.

AZ AUCHAN IS SZIGORÍT

Az Auchan az MTI érdeklődésére közölte: minden áruházukban előre meghatározták az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabb számban szabtak meg. A bent tartózkodó vevők számát folyamatosan ellenőrzik. Hozzátették, hogy az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

AZ EURONICS MOBILAPPAL ELLENŐRIZ

Az Euronics műszaki áruházlánc az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a vásárlók létszámának ellenőrzésére egyes áruházaikban mobil applikációt használnak, másutt papíron rögzítik a betérők és távozók  számát. A vásárlók megértően és fegyelmezetten fogadták a létszámkorlátozást, senkinek sem kellett várnia, folyamatosan és gördülékenyen ment a beléptetés és a kiszolgálás is – tették hozzá.

A TESCO 15 NÉGYZETMÉTERES KORLÁTOZÁST HASZNÁL

Az új szabályozás szerint átlagosan 10 négyzetméterenként 1 vásárló lehet az üzletekben, ám a Tesco 15 négyzetméterrel számol fejenként a kötelező 10 helyett, árulta el Pálinkás Zsolt, a magyarországi Tesco vezérigazgatója a Világgazdaság részére.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb