Kikapcs

Horgas Ádám és Szemenyei János egy éve debütált kisfilmje is nyert a Belvárosi Mozi karanténfilm pályázatán

Egy évvel ezelőtt, 2020. áprilisában mutatkozott be Horgas Ádám és Szemenyei János 168 művész közreműködésével készített Kis suttogás című karanténvideója, mellyel a napokban nyertek a szegedi Belvárosi Mozi az egy éve tartó járványra reflektáló filmekre írt pályázatán.

Sajnos még ma sem vesztette el aktualitását Horgas Ádám és Szemenyei János kisfilmje, melyben az egy évvel ezelőtti helyzetre, szorongásra, reményre reflektáltak ismert művészek. Azóta a Kis suttogást már több mint 250 ezren tekintették meg a YouTube-on, a napokban pedig nyert a szegedi Belvárosi Mozi karanténfilmekre kiírt pályázatán.

A Belvárosi Mozi pályázatára 23 kisfilmmel neveztek, amelyek közül az SZTE Vizuális Kultúra Tanszék oktatóiból és hallgatóiból, valamint a mozi munkatársaiból álló zsűri választotta ki az öt legjobbat, melyek a következők:

  • Szemenyei János – Horgas Ádám, Kis suttogás című videója, mely még a tavaszi első hullám hatása, és technikai megoldásával (video-chat) is reflektál a pandémiára.
  • Szűcs Gréta egyperces filmje, a Pan(dem)ic room egy diákreflexiója a szobába zárt életre, amely a fiatalok kedvelte tik-tok formátumot rövidsége és ritmusa okán is megidézi.
  • City Rocks csapatának mozaik videója is szintén élethű tükre a járványnak.
  • Magyar Fülöp megközelítése a falak közé zárt mindennapokról.
  • Kakukktojásként került a győztesek közé a Mari Domokos stábja által rendezett és játszott Key, mivel laza kapcsolódása van a karantén életünkhöz, de a koronavírus okozta izoláltságot, a harcot a túlélésért mégis ütősen szimbolizálja.

A díjnyertes alkotásokat szeptemberben a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon nagyvásznon mutatják majd be.

Forrás: szinhaz.online/Belvárosi Mozi Facebook oldala

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb