Sport

Négy szegedi úszó is esélyes a Tokiói Olimpiára való kijutásra

Hatalmas büszkeség Szeged számára, hogy a Haász SZUE versenyzői közül négyen is képviselhetik az egyesületet, a városunkat és hazánkat az olimpián, hiszen több szegedi úszó is kvalifikálhatja magát.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott ötkarikás játékok 100 nap múlva kezdődnek, ez alkalomból Gellért Gábor vezetőedző nyilatkozott a tokiói repülőjegyre reális eséllyel pályázó tanítványokról.

OLASZ ANNA: JÚNIUS 19-20 – ÁN RENDEZIK MEG A NYÍLT VÍZI ÚSZÓK OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS VERSENYÉT, AHOL A KIJUTÁSHOZ OLASZ ANNÁNAK AZ ÉLMEZŐNYBEN KELL VÉGEZNIE

A vezetőedző elmondta, most már nyugodtan készülhetnek, hiszen hivatalossá vált: a nyílt vízi úszók olimpiai kvalifikációs versenye nem marad el, csak a helyszín változik, Fukuoka helyett a portugáliai Setúbalban rendezik június 19-20-án. Az első kilenc helyezettnek jelentene automatikus kvalifikációt a szereplés, de minden nemzetből csak a legjobb versenyző indulhat az olimpián, illetve kontinensenként van egy-egy szabadkártya is. Az tehát a legbiztosabb, ha Olasz Anna az élmezőnyben végez a legjobb magyarként, ebben pedig Rohács Réka lehet a riválisa, kiélezett csata várható közöttük.

FÁBIÁN FANNI: AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGON VALÓ SZEREPLÉSE ALAPJÁN ESÉLYES A 4X200 MÉTERES GYORSVÁLTÓ TAGJA LEGYEN

Az országos bajnokságon mutatott formája alapján Fábián Fanni joggal pályázik arra, hogy az olimpián a 4×200 méteres gyorsváltó tagja legyen. Ezen felül Fábián Fanni a 400 méter gyorsot is megcélozza, de az elsődleges cél a magyar váltóba kerülés. Minden az Eb-n dől el, ebben a számban is óriási verseny lesz a magyarok között. Reméljük, hogy szegedi is kerül a medencés olimpiai csapatba!

FÁBIÁN BETTINA ÉS VAS LUCA: MINDKETTEJÜKNEK MÉG 10 – 11 MÁSODPERCET KELL LEFARAGNIUK AZ IDEJÜKBŐL 800 MÉTER GYORSON

Nekik kell a legnagyobb fejlődést mutatniuk, hogy szerepelhessenek az olimpián, hiszen 10–11 másodpercet kell faragniuk az idejükön 800 méter gyorson. Fábián Bettina és Vas Luca számára is ez a szám jelent motivációt. Óriási munka kell ahhoz, hogy sikerüljön, de megpróbálják!

Forrás: Szegedi Úszó Egylet

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb