Közélet

Szeged365 Kisokos, powered by iparkamara: itt vannak a legfontosabb tudnivalók a terasznyitás részleteiről, és a pontos szabályokról

Az oltottak száma hamarosan eléri a 3,5 milliót, ami a terasszal, kerthelyiséggel rendelkező vendéglátósok számára azt jelenti, hogy hamarosan megnyithatják kapuikat a vendégek előtt. A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pedig összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a nyitás részleteiről, és a pontos szabályokról. Mutatjuk!

Amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliós számot, a rá következő napon a  vendéglátó üzletek kerthelyiségei és teraszai megnyílhatnak a vendégek előtt Szegeden is. Ami fontos, viszont már megírtuk, hogy a vendégek maszk nélkül tartózkodhatnak a teraszon, kerthelyiségben, ahol a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztására is lehetőség lesz.

BENT TILOS A FOGYASZTÁS

A vendégek a vendéglátó üzleten belül kizárólag az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében és a mellékhelyiségének használata céljából tartózkodhatnak, azonban a megrendelt ételt, italt bent nem fogyaszthatják el. A védelmi intézkedések betartásáról a vendéglátó üzlet üzemeltetője, illetve vezetője köteles gondoskodni.

KÖTELEZŐ A FERTŐTLENÍTÉS

Általános elvárásként szerepel a rendeletben, hogy a vendéglátó üzletek üzemeltetői a vendéglátó üzletekben az általános közegészségügyi és járványügyi szabályokat fokozottan érvényesítsék. Ez a gyakorlatban többek között a kézfertőtlenítő biztosítását, a közös használatú eszközök (étlapok, só-, borsszórók), kilincsek, asztalok, mellékhelyiségek tisztítását, fertőtlenítését jelenti. Az érintett vállalkozásoknak érdemes a Nemzeti Népegészségügyi Központ, és a Magyar Turisztikai Ügynökség ajánlásait áttekinteni, és lehetőségeik szerint alkalmazni azokat.

A MASZKVISELÉS AZ ÜZLETHELYISÉGEN BELÜL KÖTELEZŐ

A vendéglátó üzlet kerthelyiségében vagy teraszán a vendégeknek nem kell maszkot viselni, azonban a vendéggel érintkező munkatársnak minden esetben kötelező. Arra azonban figyelni kell, hogy a vendéglátó üzleten belül mindenki köteles maszkot viselni a hat év alatti kiskorúk, valamint az  értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az  autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével. Ha például a vendég használja a mellékhelyiséget, akkor az üzlethelyiségen belül neki is maszkot kell viselnie.

AZ ASZTALOK EGYMÁSTÓL VALÓ TÁVOLSÁGA

Az asztalok távolságára nem tartalmaz konkrét előírást a vonatkozó rendelet, azonban a Nemzeti Népegészségügyi Központ vendéglátóknak szóló ajánlásai között javasolják, hogy étkezés közben is tartsák be a vendégek a legalább 1,5 m (1-2 széknyi) távolságot egymástól. Az asztalokat, székeket úgy helyezzék el, hogy a cseppfertőzés veszélye minél kisebb legyen, az egymással szemben ülést kerülni célszerű. A  Magyar Turisztikai Ügynökség ajánlása szerint a vendégek úgy kerülhessenek leültetésre, hogy a szomszédos asztaltársaságban ülő vendégektől az orrtávolság legalább másfél méter legyen.

NYITVATARTÁSI IDŐ

A kereskedelmi üzletekhez hasonlóan a vendéglátó üzletek kerthelyiségei és teraszai is reggel 5 óra és este fél 10 között tarthatnak nyitva. A vendégek számára eddig az időpontig megengedett a tartózkodás és a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása. Az üzemeltetőnek biztosítania kell, hogy fél 10-kor a vendégek elhagyják a vendéglátóhelyet.

HÁNYAN LEHETÜNK EGYSZERRE A VENDÉGLÁTÓHELYEN?

Egyelőre nem került meghatározásra olyan négyzetméter alapú korlát, mint a kereskedelmi üzletek esetében. Foglalási rendszerrel, létszámkorlát bevezetésével elkerülhető a zsúfoltság, a sorban állók közötti távolságtartásra azonban figyelni kell.

Mutatjuk azt is, hogy hogyan készülnek a szegedi vendéglátósok:

Forrás: csmkik.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb