Közélet

Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot a veszélyhelyzet végéig

A Magyar Közlöny szerdai száma szerint meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot a veszélyhelyzet végéig. Mint írták: ingatlanokat kiüríteni, valamint azzal összefüggésben intézkedni, eljárási cselekményt foganatosítani csak a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet.

HALASZTANI, LAKÓINGATLANT ELÁRVEREZNI CSAK A VESZÉLYHELYZET MEGSZŰNÉSÉT KÖVETŐ 15. NAPON LEHET

„A halasztásra, a jegyző értesítésére vonatkozó határidő a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon újrakezdődik” – közölték, utalva arra, hogy mikor ér véget a moratórium. Hozzátették azt is, hogy természetes személyek lakóingatlanának árverezését is csak a veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal lehet megkezdeni. A már árverezés alatt lévő ingatlanoknál pedig a vételi ajánlatot tenni kívánó árvezetők felhasználónevét és jelszavát is csak ekkor lehet aktiválni, írta az Index. 

AZ ÖNKORMÁNYZATOK SAJÁT HATÁSKÖRBEN IS MEGAKADÁLYOZHATJÁK A KILAKOLTATÁSOKAT

Az önkormányzatok saját hatáskörükben is megakadályozhatják a kilakoltatásokat saját tulajdonú lakásaik esetében, amire már volt is példa az országban.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb