Mindenmás

Kiskorú gyermekét is magával vitte útjaira a szentesi tolvaj, akit a lakók ébersége buktatott le

A szentesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki 2020 nyarán tucatnyi helyről lopott szerszámgépeket, alkatrészeket és hulladékvasat.

AZ ÉBER LAKÓK FELJEGYEZTÉK A TOLVAJ RENDSZÁMÁT

A megalapozott gyanú szerint az 51 éves feltételezett elkövető több hónapon keresztül járta Csongrád-Csanád megye északi településeit, és ahol őrizetlenül hagyott értéket talált, ellopta. A lebukás elkerülése érdekében előnyben részesítette a tanyavilágot, azonban nem számolt az éber lakókkal, akik közül többen, több alkalommal is feljegyezték a rendszámát.

ÚTJAIRA MAGÁVAL VITTE KISKORÚ GYERMEKÉT IS

Útjaira magával vitte a nevelésében lévő kiskorú gyermekét, ezért üzletszerű lopás vétség mellett, kiskorú veszélyeztetése bűntett miatt is felelnie kell. A szentesi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki R. Lajost, aki a terhére rótt cselekmények elkövetését részben elismerte. A nyomozó hatóság az ügy iratait vádemelési javaslattal átadta az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb