Közélet

Merkely Béla: nem szabad sem hátradőlni, sem elveszteni az oltakozási kedvet

Az oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet – figyelmeztetett Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

A HARMADIK HULLÁM LESZÁLLÓ ÁGÁBAN IS VANNAK FIGYELMEZTETŐ JELEK

A rektor úgy fogalmazott, a lecsengő járvány nem jelenti azt, hogy a pandémia elmúlt, a harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek. Példaként említette, hogy naponta nagyjából százan halnak meg a vírusfertőzés következtében. Hangsúlyozta, a lakosság a média és a közösségi felületek hatására kivár az oltakozással, ami további megbetegedésekkel jár.


A REKTOR SZERINT AZ ÖTMILLIÓ BEOLTOTT ELÉRÉSE UTÁN NEM FORDULHAT ROSSZ IRÁNYBA A JÁRVÁNY

A Semmelweis Egyetem rektora ezért mindenkinek azt javasolta, használja ki a lehetőséget, és igényeljen egyet a rendelkezésre álló vakcinák közül, mivel mindegyik ugyanolyan hatást vált ki. Elmondta, ötmillió beoltott elérése után nem fordulhat rossz irányba a koronavírus-járvány.

CSAK IDŐ KÉRDÉSE VOLT, HOGY A WHO IS ELISMERJE A SINOPHARM VAKCINA HATÁSOSSÁGÁT

A rektor jó döntésnek nevezte, hogy Magyarország az Európai Unióban elsőként alkalmazta a kínai Sinopharm cég vakcináját, ami sokat tett hozzá ahhoz, hogy újrainduljon az élet Magyarországon. Kiemelte, biztos volt benne, hogy csak idő kérdése, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elismerje a Sinopharm vakcina hatásosságát, amit szerinte hamarosan az európai és az amerikai gyógyszerügynökségek is megtesznek majd.


A SINOPHARM VAKCINA JÓL TOLERÁLHATÓ, KEVÉS OLTÁSI REAKCIÓT FEJT KI

Merkely Béla elmondta, a Semmelweis Egyetemen csaknem hatezer koronavírusos esetet kezeltek, és egyszer-egyszer olyat is tapasztaltak, hogy valakinek két vakcinát követően kórházi ellátást igénylő megbetegedése lett, és ebben nem volt különbség az alkalmazott oltóanyagok között. A Sinopharm vakcinája jól tolerálható, tehát kevés oltási reakciót fejt ki, emellett könnyen szállítható és hosszú ideig biztosítható például oltóbuszokon – jegyezte meg a rektor.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: ข่าวบอล
'Fel a tetejéhez' gomb