Közélet

Müller Cecília: egyértelműen túl vagyunk a harmadik hullámon

Egyértelműen túl vagyunk a harmadik hullámon, jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív törzs mai tájékoztatóján.

TÚL VAGYUNK A HARMADIK HULLÁMON

Mint elmondta, a járványadatok „folyamatosan, tendenciózusan kedvező irányba alakulnak”, ami véleménye szerint egyértelműen azt jelzi, hogy túl vagyunk a harmadik hullámon. Ugyanakkor az országos tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, ez nem azt jelenti, hogy vége lenne a világjárványnak, hiszen ha csak a környező országokat nézzük, láthatjuk, nem mindenhol állnak jól a koronavírus elleni küzdelemben. 

A SZENNYVIZEKBEN ORSZÁGOS SZINTEN CSÖKKEN A KORONAVÍRUS ÖRÖKÍTŐANYAGÁNAK KONCENTRÁCIÓJA

Müller Cecília biztató jelnek nevezte azt, hogy országos szinten már nem csak stagnál, hanem csökkenni kezdett a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvizekben. „Ez egy nagyon jó indikátora annak, hogy körülbelül 1 hét múlva milyen fertőzöttségi adatokat fogunk látni” – mondta el. 

SOKKAL KEVESEBBEN SZORULNAK KÓRHÁZI ÁPOLÁSRA

Az is a harmadik hullám végét jelzi, hogy az egészségügyi intézményekben ápoltak száma jelentősen lecsökkent: míg korábban több, mint 12 ezren szorultak kórházi ápolásra, addig mára ez a szám nem éri el a háromezret.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb