Sport

Bánhidi Bence: “ordítottam, mutogattam a lelátóról a többieknek”

Soha nem volt még olyan nehéz harminc perce, mint amikor a lelátón kellett szorítani a társainak – nyilatkozta a negyedjére is bajnok MOL-PICK Szeged beállósa, Bánhidi Bence a szombati győztes döntő után. A Szeged Sportolója 2021 díjas kézilabdázót a 28. percben állították ki egy szerencsétlenül elsült mozdulatot követően. Íme Bence gondolatai, rögtön a meccs utáni percekből!

“Hogyha valaki visszaemlékezik a szezonra, végre nem az fog eszébe jutni, hogy Covid volt, vagy az, hogy mennyi sérültünk volt, mennyiszer volt úgy, hogy nem tudtunk normálisan kiállni, hanem az, hogy bajnokok lettünk” – kezdte a meccs utáni első Nemzeti Sport interjúját Bánhidi Bence, mint mondta, a szombat délután feledtetett mindent: “Nagyon éreztem a stabilitást magunkban, főleg, hogy kijöttünk a második félidőre.”

Bencét 28 perc után piros lappal kiállították, erről azt mondta: soha nem volt még olyan nehéz harminc perce, mint amikor a lelátón kellett néznie a küzdelmet. “Nem volt szándékos, de éreztem, hogy eltaláltam az arcát. Mint mesélte, próbált „ordibálni” és “mutogatni” hogy segítsen, nagyon benne volt az adrenalin, borzasztó érzés volt távol lenni a pályától, viszont jó volt látni, hogy megmutattuk:

“…hogy oroszlánként tudunk küzdeni és egy igazi nagy csapat vagyunk!”

Forrás: Nemzeti Sport

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb