Sport

A MOL – Pick Szeged szárnyal, miközben a Veszprém mélyrepülésbe kezdett

Már lassan egy hete úszunk az örömmámorban, hiszen egy fantasztikusan izgalmas mérkőzésen a MOL – Pick Szeged elnyerte a férfi kézilabda NB I. -ben a bajnoki címet a Veszprém csapatával szemben. A két csapat idei szezonjának alakulását és várható jövőképét az Eurosport értékelte cikkében, ami szerint, ha marad az idén látott nyugodt légkör a szegedieknél a jövő idényben, akkor könnyen előfordulhat, hogy a közeljövőben még közelebb kerülnek, sőt akár meg is előzhetik a Veszprémet.

A VESZPRÉM AZ UTÓBBI ÉVEKBEN A KÉZILABDA REAL MADRIDJÁVÁ VÁLT

A Veszprém az utóbbi években a kézilabda Real Madridjává vált, ha más nem, akkor a folyamatos maximális elvárások és gyakori edzőcsere miatt. Évek óta a kimondott cél számukra a Bajnokok Ligája-győzelem, hazai pályán pedig csak az első hely az elfogadott.

RITKÁN LÁTOTT MÉLYREPÜLÉS LÁTHATÓ A VESZPRÉMNÉL

Az, hogy egy olyan csapat, ami évek óta folyamatosan BL Final Four résztvevő ilyen szinten játékát és identitását veszítse, ritkán látott mélyrepülés. Természetesen nem várható el senkitől sem, hogy ne legyen gyengébb időszaka, éppen ezért lenne fontos, hogy a keretet folyamatosan frissítsék. Az új emberek igazolása kapcsán nem lehet kikerülni a felelősség kérdését, hiszen látványosan félrementek David Davis kérései, gyakorlatilag nehéz olyan igazolást a mezőnyben felidézni, ami egyértelmű siker lenne az edzősködése alatt. Az senkit sem lepett meg, hogy a David Davis edző a bajnoki döntő utáni első munkanapon már repült is, de a Veszprém problémái sokkal mélyebbek annál, hogy azt egy személy lecserélésével meg lehessen oldani, írta az Eurosport.

 

A SZEGED AZ UTÓBBI IDŐBEN CSAK A VESZPRÉMRE TUDOTT KONCENTRÁLNI

Szegeden a teljes ellentéte volt az idény a veszpréminek. Ősszel a koronavírus-járvány nem egyszer, és nem is kétszer tarolta le a csapatot. Folyamatos karanténok, elmaradt meccsek és szenvedő játékosok. Mindeközben pedig kénytelenek voltak teljesen újraértékelni az elvárásokat, ami utólag egyértelműen segített. A Bajnokok Ligája csoportmérkőzésein szinte az volt a csoda, hogy végül minden meccset meg tudtak rendezni, így különösebb cél nem lehetett, csak az, hogy legalább a csoportból lépjenek tovább. Utána rögtön jött a Kiel és egy sima kiesés. Innen kezdve viszont a folyamatos erőnléti munka mellett csak a Veszprémre kellett koncentrálni. Pastor a kényszerszülte helyzetet a lehető legjobban használta ki, a folyamatos erőnléti munka mellett a taktikai elemeket is olyan, korábban nem használt elemekkel tudta bővíteni, amiket tökéletesen használtak a döntőben, olvasható az Eurosport cikkében.

A MOL – PICK SZEGED A KÉZILABDA TERÉN IS RÁSZOLGÁLT A NAPFÉNY VÁROSA CÍMRE

Szeged jelenleg a kézilabda terén is rászolgált a Napfény városa elnevezésre. Az, hogy a jövő idényben mire lehetnek képesek az újjáépülő csapattal nagy kérdés, de ha marad az idén látott nyugodt légkör, akkor könnyen előfordulhat, hogy a közeljövőben még közelebb kerülnek, sőt akár meg is előzhetik a Veszprémet.

Forrás: eurosport.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb