Közélet

Orbán Viktor bekeményít, két évig megtiltana mindenféle migrációt (frissítve)

A tegnapi, miniszterelnöki Kormányinfó után Orbán Viktor a Kossuth Rádióban kezdi a péntek reggelt. Hozzuk a fél 8-tól rajtoló beszélgetés fontosabb bejelentéseit, cikkünk hamarosan frissül!

A kezdésig íme a csütörtöki kormányinfó fontosabb tételei:

A műsort itt tudod ONLINE hallgatni, a lényegesebb tételeket szövegesen is hozzuk.

07:35 NAGY VÁLTOZÁSOK JÖNNEK

“Ez a járvány nem az egyetlen volt, hanem lesznek még járványok, mert a járványok és a népvándorlás korát éljük” – kezdte Orbán Viktor, aki szerint abban a koordinátarendszerben kell egyetértés, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy egyetért-e abban az ország, hogy a járvány után nem lesz ugyanaz a gazdaság mint korábban. Nagy változások lesznek a járvány után.

07:38 MIGRÁCIÓ: KEMÉNYEDIK A MAGYAR ÁLLÁSPONT

Tavaly 10 ezer, míg idén 38 ezren akartak Magyarországra jönni – fejtette ki a miniszterelnök, mint mondta, keményedik a magyar álláspont a migráció témájában. “Nemcsak az illegális migrációt, hanem semmilyen migrációt nem engedélyeznék a következő két évben.” Mint mondta, abban kell segíteni, hogy mindenki ott éljen emberi életet, ahol született.

07:45 NAGY HITELPROGRAM JÖN

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több fontos javaslatot tett, mint kifejtette, nem a vállalkozók belügye, hogy milyen típusú segítséget kapnak, mert ők adnak munkát az embereknek. A kormányfő várja az újabb javaslatokat. “Most is indul a Kavosz segítségével egy nagy hitelprogram” – tette hozzá.

07:49 NEM A KORMÁNY DOLGA, HOGY NOSZOGASSA AZ EMBEREKET

Felvenni az első oltást, és majd nem felvenni a másodikat nem jó eljárás – nyilatkozta a kormányfő. “Persze vannak olyanok, akik egyéb betegség miatt nem vették fel az oltást, de a nagy többség nem ilyen. Mindenki vegye fel a második oltást, mert különben lehúzzák a védettségi listáról. A kormánynak nem dolga, hogy az embereket noszogassa” – tette hozzá.

07:53 A 10 NAP SZABADSÁGRÓL

“Nagyon sokat dolgoztak az elmúlt 16 hónapban a védekezésben részt vevők. Jóval többet dolgoztak, mint korábban” – mondta Orbán Viktor, aki szerint elfáradtak az emberek, és most megtehetjük, hogy kiadjuk ezt a 10 nap szabadságot, de ezt mindenki vegye ki.

07:54 A MINIMÁLBÉR-EMELÉSRŐL

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy már a korábbi kormányzati ciklusban is nagyot emeltek a minimálbéren, de még mindig nem elég. A járvány után a legfontosabb elvárás az lehet a gazdasággal, hogy biztonságot adjon, akkor a családoknak is nagyobb biztonságban kell lenniük.

Úgy látja, hogy a KKV-k esetében lehetnek elbocsátások a magasabb minimálbér miatt. Meg kell állapodni a gazdasági szereplőkkel, hogyan lehet kigazdálkodni ezt a magasabb összeget – tette hozzá. “A 200 ezres minimálbér amit szeretnénk, de most ezen dolgozunk. A garantált bérminimum még ennél is magasabb lesz” – tette hozzá.

07:57 A LETÉRDEPELÉS IDEGEN A KULTÚRÁNKTÓL

“Nagy eredmény, hogy ott lehetünk az EB-n, nehéz ide bekerülni. Fenyegette a játékot a járvány” – fejtette ki, szerinte az ideológiai zűrzavar is fenyegeti a játékot. “Az egykori rabszolgatartó társadalmak lelki örökségének az eredménye ez a térdelés. Megértem, hogy egyes országoknak morális terhe van, de ezt nekik kell elhordozniuk” – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint azért is probléma a letérdepelés, mert idegen a kultúránktól. Állva kell meghalnunk, ha vesztünk is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb