Mindenmás

Művészi önkifejezés, mesterfokon, Szegeden: sétálgatott egyet a hétvégén a kefeember

Azt tudjuk, hogy Szeged az a város, ahol a művészek igazán kibontakozhatnak! Láttunk már szinte mindent a Napfény Városában, a p@csaembertől kezdve a Nirvanát csellón játszó utcazenészeken át, az apokalipszist hirdető idős asszonyig, és most úgy tűnik gyarapodtunk, ugyanis megjelent a “kefeember” és Mi imádtuk!

De, kezdjük az elején: a Szegeden láttam csoportba került fel egy fotó, amint egy illető talpig öltönyben, úriemberként kalapban, egy madzaggal megkötött körömkefét húz maga után. Őszintén bevallva, a rögtönzött performansz egy igazán színes foltja lehetett vasárnap délelőtt Szegedenek, hiszen nem mindennap látunk egy kefét sétáltató embert!

Fotó: Péter Gyarmathi, Szegeden láttam Facebook

A csoport bejegyzésénél kikerülő kommentek alapján pedig elmondhatjuk, hogy nem ment el az illető esze, csupán művészi önkifejezésről van szó. Így írnak:

“Én beszéltem vele, jó srác nagyon, egyáltalán nem buggyant. Semmi extra, csak művészi önkifejezés, stresszlevezetés, kilépés a komfortzónából. Szerintem pont olyan jó hangulatot ad a belvárosnak egy ilyen ember, mint egy utcazenész vagy a betonrepedésfestők.”

ÓDA A SZARKAZMUSHOZ, KÉTFARKÚ KUTYASÉTÁLTATÓ A CENTRUM-GÖDÖRNÉL

Nagyon úgy tűnik, hogy minden hétre jut egy kis performasz Szegedre: a kivitelezés részleteit megjelenítő táblát helyezett el a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Centrum-gödör kerítéséhez, amelynek tanulsága alapján 2265-re közpark épülhet a területre. A város “neverending story” szégyenfoltjára kitett, zseniálisan szarkasztikus performansz gyakorlatilag mindenkit megemlít (khm, körbepofoz), akit csak lehet a témában.

A HITTÉRÍTŐ NÉNI LEGUTÓBB FEBRUÁRBAN JELENTKEZETT

Hónapok óta nem láttuk, majd februárban ismét előkerült a szegedi hittérítő néni. A hölgy legalább annyira üde színfoltja a Napfény Városának, mint a Borfesztiválon non-stop harmonikázó Géza bácsi vagy városunk forrónacis hőse.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb