Kikapcs

Mórahalom ajándéka a szegedieknek: 3D fényfestéssel indul a Szegedi Szabadtéri Játékok, interjú Nógrádi Zoltán polgármesterrel

Az idén 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóestjeként ezúttal is felejthetetlen szimfonikus zenekari élménnyel lesz gazdagabb Szeged, melyet a Szegedi Szimfonikus Zenekar előadásában élvezhetünk. A produkciót egy extravagáns, nagy szabású, 82 méteres magasságig felkúszó fényfestés teszi igazán felejthetetlenné, melyet a mórahalmi Kolo Kulturális Központ és Mórahalom önkormányzata valósít meg. A produkció kapcsán Nógrádi Zoltánt, a Hild-díjas homokhátsági város polgármesterét faggattuk.

KÜLÖNFÉLE MŰVÉSZETI ÁGAK, EGYÜTT – EZ A HÁRMASHANGZAT FRESKÓ PROGRAM

“Mórahalom és a homokhátság nagy tisztelettel adózik Szegednek, a nagyvárosnak, amelynek a jövője és sorsa meghatározza a mi fejlődésünket is. Éppen ezért döntöttünk úgy, ha lehetőségünk van rá, akkor valamiféle ajándékkal, lélekfrissítő programmal kedveskedünk a szegedieknek” – nyilatkozta megkeresésünkre Nógrádi Zoltán, Mórahalom első embere a gáláns gesztus miértjéről. A mórahalmi Kolo Kulturális Központ egyedülálló országos művészeti projektje, a Hármashangzat Freskó Program célja, hogy olyan közös produkciók kerüljenek a nagyközönség elő, amelyek eddig a művészeti ágak sajátosságai miatt nem jelenhettek meg közös platformokon.

Ma este, az idén 90 éves Szegedi Szabadtéri játékok nyitányán a komolyzene a képzőművészettel találkozik, egy extravagáns, 3D fényfestés keretein belül.

GRANDIÓZUS, 3D-S FÉNYFESTÉS A 82 MÉTER MAGAS FOGADALMI TEMPLOMON

Grandiózus produkcióval készülnek ma estére: mint Nógrádi Zoltán elmondta, a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitóelőadásán, az Ajándékkoncerten a 82 méter magas Dómot egy az egyben meg(fény)festik, a 3D animációban képzőművészeti alkotások fognak megjelenni, amelyek Gyüdi Sándor és Pál Tamás által vezényelt zenével lesz tökéletes összhangban.

“Ezzel a meglepetéssel szeretnénk kifejezni a szegediek iránt érzett szolidaritást és a közös jövő iránti elkötelezettségünket, amivel homokhátság és Szeged együtt tapossa ki magának a jövő perspektíváit” – magyarázta Nógrádi Zoltán, aki az interjúnk második felében a Mórahalmi Nyár 2021-es programjait is ismertette:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb