Kikapcs

Óriáskérész és buborékfelhő is volt az SZTE Füvészkertjében a VIII. Levendula és Rózsa Napokon

Színes, kulturális programokkal, koncertekkel, növénybemutatóval és kézműves vásárral várták a levendula és a rózsa szerelmeseit az SZTE Füvészkertjében június 26-án és 27-én. A kétnapos rendezvényen a festői környezet, a kellemes időjárás és az izgalmas programok, gondtalan nyári hangulatot teremtettek a kikapcsolódásra vágyó családok számára az SZTE botanikus kertjében – olvasható az egyetem honlapján.

A programsorozat szombat délelőtt 10 órakor óriásbábok felvonulásával kezdődött a Kövér Béla Bábszínház művészeinek közreműködésével. Óriás kérész és ponty kísérte a résztvevőket a színpadhoz, ahol a Haramia együttes várta az érkezőket, és adta elő zenés gyermekműsorát. A közönség felé buborékfelhő szállt, a kisebbek táncra perdültek, a nézőtér pedig már a délelőtti órákban megtelt.

MOLDVAI DALLAMOK A LEVENDULA MELLÉ

Míg a gyermekek játszóházban vehettek részt, trió formációban koncertet adott a Terebes zenekar, melynek tagjai különlegesen szép moldvai dallamokkal kápráztatták el a hallgatóságot. “Már az első fesztivál óta zenészként résztvevője vagyok ennek a csodának. Igazából itt volt az első közös koncertünk mint Terebes zenekar, úgyhogy nekünk ez nem csak koncert, hanem ünnep. Ami pedig itt van, az varázslatos. Minden olyan szép és nyugodt, a levendula és a rózsa pedig igazán feldobja a hangulatot” – fogalmazott Garamvölgyi Anett, a zenekar énekese és kobozművésze, a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatója.

SZAPPANKÉSZÍTÉS, IDŐUTAZÁS ÉS INTERAKTÍV BEMUTATÓ IS VOLT

Kora délután érdekes ismeretterjesztő előadásokon lehetett részt venni: Baranyai Erika Piros bevezette az érdeklődőket a szappankészítés rejtelmeibe, Dr. Kiss Tivadar időutazásra invitált egy középkori kolostor gyógynövénykertjébe, valamint Nagy Mónika tartott interaktív bemutatót arról, miként térnek vissza a gyógy-és fűszernövények kertjeinkbe. Érdemes volt kihasználni a kellemes nyári időt, és tenni egy nagyobb sétát a virágok között vagy csupán leheveredni a fák árnyékába. Lehetőség volt enni, inni és persze vásárolni mindenféle különlegességet, hiszen a levendula ihlette kézműves termékek széles választékot kínáltak az érdeklődők számára.

ÉVRŐL ÉVERE EGYRE SZEBB A FÜVÉSZKERT

A Népzenei Kamaraműhely és a Piarista Alapfokú Művészeti Iskola növendékei csodálatos koncerttel és népi viselettel hívták fel a figyelmet a magyar népzene erejére és varázsára. Majd Vajda Júlia és csapata, a mára kihagyhatatlan – minden évben megrendezett – produkcióval, a „Levendula száll az éjen át…” című műsorral léptek fel. Nyár esti romantikázást idéző melódiákat hallhattunk a Szegedi Nemzeti Színház művészeitől: Vajda Júliától, Kónya Krisztinától, Andrejcsik Istvántól, Koczka Ferenctől és Szélpál Szilvesztertől szóló és duett formában egyaránt. Vajda Júlia, a számtalan díjjal rendelkező művésznő, a produkció főszervezője így nyilatkozott a fesztiválról: „Mi nagyon szeretjük a helyszínt. Évről évre egyre szebb a Füvészkert, nagyon kellemes a virágok és a fák árnyékában lenni, és énekelni még inkább, amivel megörvendeztethetjük a közönséget. A fesztiválról azt gondolom, hogy nagyon jó ötlet volt, szeretik az emberek, és tényleg minden korosztályhoz szól, műsorban és környezetben is minden elérhető.” Az első napot a Smyrna zenekar koncertje koronázta meg sajátos hangulatú zenei világával, amely többek között a középkort felidézve az albán hegyek világába kalauzolta el a hallgatóságot.

PIROSKA, ÉS A FARKAS IS MEGLÁTOGATTA A RENDEZVÉNYT

Vasárnap Szeged legnagyobb létszámú és legrégebbi múltra visszatekintő együttesének, a Szeged Táncegyüttes fergeteges műsorát élvezhették a résztvevők tövisháti és marossárpataki táncok formájában. A gyermekek sem maradtak program nélkül: A Levendula és Rózsa Napok színpadjára idén a már jól ismert meseszereplők, Piroska és a farkas érkezett el a Grimm-Busz Színház jóvoltából. Humorban gazdag, játékos és olykor interaktív előadásukkal nem csupán a kicsik, hanem az egész közönség arcára sikerült mosolyt csalniuk.

A KALUNGU ÜTŐEGYÜTTESSEL ÉS A JAZZAROSA ZENEKARRAL TELT A VASÁRNAP DÉLUTÁN

Délután a BIRLIK Magyar-Török Kapcsolatokért, Kultúráért és Barátságért Egyesület sátránál tartott előadások tették színesebbé a hétvégi programot. Érdekességeket lehetett megtudni a keleti szőnyegek szimbólumairól, a kazak-magyar irodalmi kapcsolatokról. Mindeközben a Kalungu Ütőegyüttes, valamint a Jazzarosa zenekar adott koncertet. Horváth Piroskát, a Jazzarosa zenekar énekesnőjét idén nemcsak a színpadon, hanem a standoknál is láthattuk, ugyanis a családi vállalkozásként működtetett Kenderbolt is kitelepült, ahol az ő kézműves termékeivel és az általa használt alapanyagokkal is megismerkedhettünk. Végül Szilágyi Annamária és Gömöri Krisztián nagysikerű musical műsora után Tandi Flora, az SZTE-n végzett énekesnő elbűvölő koncertjével zárult az idei programsorozat, amely a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének és Kulturális Irodájának szervezésében valósult meg.

Forrás: u-szeged.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb