Szegedi ArcokVideo365

Borovics Tamás, Szegedi Nemzeti Színház: “kemény lesz, de erre tettük fel az életünket”

Kemény időszak indult el az újranyitással – mesélte boldogan Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok színésze, aki örül neki, hogy véget ért a “kényszerű nyugdíjas időszak”, mint mondta, a szegediek szórakoztatására tette fel az életét. A közismert szegedit a REÖK Cukrászdában csíptük el egy villáminterjúra, a Szeged Napjára szervezett dicsőségfal-közönségszavazás díjátadóján.

“Az volt a szerencse, hogy egy csomót tudtunk dolgozni a járvány alatt, így most rengeteg olyan darab van, amit elő tudunk rántani a fiókból és nagyjából egy hét próbával már játszhatóak is” – magyarázta Boró, aki hamarosan Varsányi Anna New York csalogánya című vígjátékában tér vissza, melyet Szilágyi Annamari rendezésében mutatnak be a városháza udvarán, a Nyári Színházi Esték keretében. Mint mondta, ezt követően Budapest felé veszi az irányt, hogy Alföldi Róberttel a West Side Story-t próbálják a Szegedi Szabadtéri Játékokra.

Arra a kérdésünkre, hogy mi fog történni azt követően, hogy szeptembertől már “Rengeteg jó darab van a tarsolyunkban, nálam nagy kedvenc Horgas Ádám 39 lépcsőfoka, ahol 4 szereplő 40 szerepet játszik el, ez fizikailag is kő kemény” – magyarázta Borovics Tamás, aki a bevezetőben említett közönségszavazás szegedi színészek kategóriáját torony magasan nyerte.

Operatőr: Magyar Andor, Szeged365

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb