Szegedi Arcok

Hetvenhét fiatal sportolót, köztük három Csongrád-Csanád megyeit támogat a MOL Alapítvány 2021-ben

Hetvenhét fiatal sportolót támogat a MOL Alapítvány 2021-ben. Szegedről és környékéről a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei idén Dobó Zsombor diszkosz-, kalapács, és súlylökő, Gachályi Gréta párbajtőröző és Gémes Gergő kyokushin karatés lett – olvasható az alapítvány közleményében.

Mint írják, összesen 25 millió forint értékben, 77 tehetséges sportolót díjazott a MOL Alapítvány az idei évben. Mint írják, Csongrád-Csanád megyéből Dobó Zsombor diszkosz-, kalapács, és súlylökő; Gachályi Gréta párbajtőröző, az Alföld Vívó Akadémia sportolója; valamint a mindszenti Gémes Gergő kyokushin karatés nyerte el a támogatást. A Sport 2021 nyertesei között van még többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere Gaál Zsóka, aTokiói Olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka is. A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános- vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltségtérítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.

TÖBB MINT 400 PÁLYÁZAT ÉRKEZETT BE

A MOL Alapítvány a 2020 végén végzett felmérésére és a sportszövetségekkel folytatott konzultációk tapasztalataira alapozva a MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázatot idén fiatalabb jelentkezőkre optimalizálva hirdette meg, ezzel is elkötelezve magát a korai tehetséggondozás mellett. A márciusban meghirdetett pályázatra a 10-16 évesek kategóriájában 414 pályázat érkezett be, ebből 67 pályázatot támogat az alapítvány – köztük egy versenyzőpárost –, összesen 20 millió forint értékben. A 16 éven felülieknek szóló Sport Klasszis kategóriában tíz fő kérelmét díjazták összesen 5 millió forint értékben. Így idén összesen 25 millió forintos támogatást nyújt az alapítvány a kiemelkedő teljesítményű fiatal sportolóknak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb