Kikapcs

Harmincezren a szivárvány alatt: megtartották a 26. Budapest Pride felvonulást

Tavaly csak online, az idén azonban fizikailag is megtartották a Budapest Pride felvonulást, amelyen az esemény házigazdája, a Pa-Dö-Dö egykori énekesnője, Lang Györgyi szerint harmincezren vettek részt. Az LMBTQ részeket is tartalmazó pedofiltörvény miatt nemzetközi figyelem kísérte az eseményt, amely fél háromkor a Madách térről indult, majd kicsivel öt előtt ért célba a Tabánnál. A színpadon Karácsony Gergely mellett az Európai Parlament első transznemű képviselője is felszólalt.

Az idei Pride a felfokozott LMBTQ hangulat dacára viszonylag konfliktus-mentesen ment le, a Telex szerint csak a Fővám és a Döbrentei téren volt némi b@zizással megfűszerezett ellentüntetés. A fináléban Karácsony Gergely is színpadra pattant, aki pár percre átment Batman-be és azt mondta, ő akar lenni a pajzs ha ebben a városban bántanak valakit. A főpolgármester és a házigazda Lang Györgyi mellett beszélt még:

  • Hegedűs Máté (a Budapest Pride szervezője),
  • Vladimir Luxuria (az Európai Parlament első transznemű képviselője),
  • Hegedűs Emmett (transznemű fiatal),
  • Szél Bernadett (országgyűlési képviselő),
  • és Vay Blanka (a Prizma Transznemű Közösség aktivistája).

“A nevem Vladimir, de ne aggódjatok, nem Putyin” – kezdte beszédét az Európai Parlament első transznemű képviselője, Vladimir Luxuria, aki stock-elemként Orbánozott kicsit, majd azt mondta, hogy nem akarják a heteroszexuális fiatalokat meleggé vagy transzneművé tenni, hanem azt szeretné, hogy a gyermekekből ne váljanak gyűlölettel teli felnőttek.

PÉCSEN IGEN, SZEGEDEN EGYELŐRE NEM LESZ FELVONULÁS

Szeptemberben első vidéki helyszínként Pécsen (vagy Pécsett, ahogy tetszik) tartanak melegfelvonulást. Bár a szegedi esemény már tavaly szóba került, végül egy mini-Pride lett belőle, szimbolikus házasságkötésekkel, a Széchenyi téren.

Ilyen volt, némi zászló-letépős balhéval megspékelve:

Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd, 24.hu, Telex

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb