Közélet

Koronavírus: 189 új fertőzött országosan, négy Szegeden és környékén

Csütörtökről péntekre 189 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 706 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon, ahol kiemelték, hogy beoltottak száma 5 725 336 fő, közülük 5 505 341 fő már a második oltását is megkapta. Csongrád-Csanád megyében négy új fertőzött lett. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 057 fő.

Mint tovább írják, a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 775 286 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 363 főre csökkent. 82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. 

266 EZREN A HARMADIK OLTÁST IS FELVETTÉK

A jövő hét folyamán az iskolákban is lesz oltási akció, azon 12 év feletti diákok kaphatják meg az oltást, akiknek szülei visszajelezték az oltási igényt. A 12 éven felüli gyermekek oltására emellett továbbra is van lehetőség, a még beoltatlan gyermeket automatikusan lehet regisztrálni oltásra az interneten és számukra is nyitva az időpontfoglaló. Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon lehet időpontot foglalni. Már 266 ezren a harmadik oltást is felvették.

Szeged 365 Family, ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon! A régi közösségi média oldalunk hamarosan megszűnik, kérünk Benneteket, kövessétek az új Szeged 365 oldalt (katt IDE, előre is köszi minden kedvelést, követést)! Köszönjük, hogy számíthatunk Rátok, ti is számíthattok ránk!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb