BlogKikapcs

Szeged365 kisokos: 10-én startol a Szeged International Airshow, íme a részletes program és minden fonos infó, amiről tudni kell

A pénteki sajtótájékoztatón már nagyjából körvonalazódott a szeptember egyik legnagyobb és legjobban várt rendezvényének a programkínálata. A Szeged International Airshow 2021 sajtótájékoztatója után be is futott a részletes, szépen lebontott programtervezet a rendezvényről, mi pedig egy nagy áttekinthető csokorba gyűjtöttük Nektek.

Előzetesen eláruljuk, hogy parádés magyar produkciók és különleges külföldi gépek, valamint több mint száz hőlégballon várja az érdeklődőket az egyik legnagyobb hazai repülős rendezvényen, a szeptember 10-én kezdődő Szeged International Airshow-n, majd a két nappal később induló XXII. FAI Hőlégballon Európa-bajnokságon. Majó-Petri Zoltán, a szervező Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója a programokat bemutató pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a rendezvény kifejezetten polgári repülő hétvége, ahol a közönség nem katonai gépeket, hanem olyan műrepülő pilóták produkcióit láthatja, akik nem viselnek egyenruhát.

A szervezők által nyújtott információk szerint a rendezvény már pénteken délelőtt elkezdődik, mégpedig egy Repülőnapi Vetélkedő Karitáció Sportdélelőttel, majd délután 15:30-kor kerül sor a hivatalos megnyitóra.

PÉNTEK – MAGYAR BÉLA EMLÉKCEREMÓNIA, KÜLÖNLEGES ÉJSZAKAI LÁTVÁNYSHOW

Nyitány a levegőben, 15:30 – 18:00 – Magyari Béla emlékceremónia. Bővebben:

  • Repülőmodellezők, siklóernyősök, sárkányrepülők érkezése,
  • Sky Hussars (H) 3 gépes kötelékrepülés,
  • KFU Team (H) ejtőernyős formaugrás,
  • 1418 MIG-21U névadó ceremónia „Magyari Béla”,
  • SK-61 Bulldog (H) műrepülés,
  • Beech Expeditor (CZ) amerikai elnöki gép repülés,
  • L-29 Delfin (H) sugárhajtású vadászgép repülés,
  • RVators (DK) 5 gépes kötelékrepülés.

Naplemente fénytörő repülői, 18:00 – 20:30 – Különleges Éjszakai látványshow.

  • Hársfalvi Pál (H) vitorlázó műrepülés, görögtűz a levegőben,
  • Melanie Astles (FR) EXTRA330 műrepülő bemutató,
  • Retro Sky Team (SK) második világháborús harci show,
  • Pioneer Team (IT) 4 gépes kötelékrepülés pirotechnikával,
  • Luca Bertossio (IT) vitorlázó műrepülés pirotechnikával,
  • Marek Choim (PL) EXTRA330SC műrepülés pirotechnikával,
  • Aerosparx (UK) 2 gépes kötelékrepülés pirotechnikával,
  • Tűzzsonglőr show,
  • MI-2 Heliforce (H) helikopter repülés pirotecnikával.

Sétarepülés, 20:30 – 21:30.

SZOMBAT – LÉGIMENTŐ HELIKOPTER, MŰREPÜLÉS, LÉGIPARÁDÉ

Miénk az égbolt, 9:00 -12:30 – Bemutató repülések motorral és motor nélkül.

  • Veterán autók bevonulása
  • Sárkányrepülők, siklóernyősök repülése, Repülőmodellezők (sugárhajtóművel)
  • EC-135 légimentő (H) helikopter érkezés
  • L-29 Delfin (H) sugárhajtású vadászgép repülés
  • Beech Expeditor (CZ) amerikai elnöki gép repülés
  • Seneca 2 gépes kötelékrepülés (H) helyi repülőiskolák
  • YAK-52 Vári Gyula (H) műrepülés
  • DAC-Délvidéki Aero Club – helyi vitorlázó klub góbé vitorlázó repülő vontatás,csőrlés
  • EXTRA300S Dr. Martin Graef (D) műrepülés
  • Hársfalvi Pál (H) vitorlázó műrepülés
  • Veres Zoltán (H) műrepülés
  • KFU Team (H) ejtőernyős formaugrás
  • RVators (DK) 5 gépes kötelékrepülés
  • Tóth Ferenc vitorlázó műrepülő világbajnok
  • SK-61 Bulldog (H) műrepülés
  • Apollo Fox (H) 3 gépes kötelékrepülés
  • Li-2 (H) bemutató repülés

Sétarepülés, 12:45 – 14:30.

Légiparádé: A bevetés 14:30  – 19:00 – Kötelék repülések és hőlégballon seregszemle.

  • L-29 Delfin (H) sugárhajtású vadászgép repülés
  • HungaroCopter (H) magyar fejlesztésű helikopter repülés
  • EXTRA330 Melanie Astles (FR) műrepülés
  • Luca Bertossio (IT) vitorlázó műrepülés
  • EXTRA300S Dr. Martin Graef (D) műrepülés
  • Retro Sky Team (SK) második világháborús harci show
  • MI-2 Heliforce (H) helikopter repülés
  • Pioner Team (IT) 4 gépes kötelékrepülés
  • AutoGyro bemutató (H)
  • EXTRA330SC Marek Choim (PL) műrepülés
  • Sárkányrepülők és siklóernyősök, modellezők
  • Hőlégballonok indulása / érkezése (időjárás függvényében változhat)
  • Aerosparx (UK) kötelékrepülés pirotechnikával.

Sétarepülés, 19:30 – 21:00.

VASÁRNAP – BAJNOKOK AZ ÉGEN, CSALÁDI PIKNIK

Bajnokok az égen, 10:00 – 15:00 – Vasárnapi családi piknik a levegő bajnokaival.

  • Veterán autók bevonulása
  • Sárkányrepülők, siklóernyősök repülése, Repülőmodellezők (sugárhajtóművel)
  • LI-2 (H), MI-2 (H) elköszönő repülés
  • L-29 Delfin (H) elköszönő repülés
  • EXTRA300S Dr. Martin Graef (D) műrepülés
  • SK-61 Bulldog (H) műrepülés
  • DAC-Délvidéki Aero Club -helyi vitorlázó klub góbé vitorlázó repülő vontatás,csőrlés
  • Yak-52 Vári Gyula (H) műrepülés – közönségdíjas világbajnok vadászpilóta
  • RVators (DK) 5 gépes kötelékrepülés
  • KFU Team (H) ejtőernyős formaugrás
  • EXTRA330 Melanie Astles (FR) műrepülés
  • Besenyei Péter (H) műrepülés
  • Pioneer Team (IT) 4 gépes kötelékrepülés
  • Beech Expeditor (CZ) amerikai elnöki gép repülés
  • Luca Bertossio (IT) vitorlázó műrepülés
  • Aerosparx (UK) kötelékrepülés
  • EXTRA330SC Marek Choim (PL) műrepülés

Sétarepülés, 11:00 – 12:15.

EGYÉB FONTOS INFORMÁCIÓK

A rendezvény 14 éves kor alatt ingyenesen látogatható. Az eseményen viszont csak védettségi igazolvánnyal rendelkező 18 év feletti személyek, és az általuk kísért kiskorú gyermekek vehetnek részt. Ha az ingyenes közösségi közlekedést választod és azzal érkezel a Szeged International Airshow-ra, itt egy kis segítség, hogy mikor jönnek és mennek a járatok:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb