Közélet

Két polgármester és egy jegyző elmarasztalását indítványozta a Szegedi Főügyészség

Két Bács-Kiskun megyei polgármester és egy jegyző elmarasztalását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mert valótlan tartalmú jegyzőkönyvek készültek a képviselő-testület üléseiről – tájékoztatta az MTI-t kedd délelőtt az ügyészség szóvivője.

Nagyné Günther Ágnes, a másodfokon eljáró Kecskeméti Törvényszék hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a három férfit, és ezért a polgármestereket 100, illetve 200 ezer forint, a jegyzőt 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A másodfokú ítélet szerint – a közleményben meg nem nevezett települések – társult képviselő-testületi üléséről a polgármesterek és a jegyző közreműködésével valótlan tartalmú jegyzőkönyvet készítettek. Mindezt azért, mert az Állami Számvevőszék az önkormányzatnál korábban vizsgálatot folytatott, és a feltárt szabálytalanságok kivizsgálása érdekében – határidő tűzésével – vizsgálóbizottság felállítását írta elő. E határidőben a testület nem alakult meg, ezért annak érdekében, hogy úgy tűnjön, teljesítették a számvevőszék által előírt kötelezettségeket, a jegyzőkönyvben valótlanul tüntették fel a vizsgálóbizottság megalakulásának időpontját. A valótlan időpont feltüntetése egyúttal az aljegyzői tisztség megszüntetésének alapjául is szolgált.

Az elmarasztaló másodfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik jelentettek be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete megalapozott, a vádlottak bűnösségének megállapítása törvényes, a velük szemben kiszabott pénzbüntetés arányos. A bejelentett fellebbezésekről a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb