Közélet

Napi szürreál sulikezdésre: hátra ültette az oltatlan diákokat egy tanár, hogy ne köhögjék le a többieket

Még jó, hogy Szegeden ilyesmiről nem hallani, viszont egy kicsit sajátos módon értelmezte a járvány elleni védekezést a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára. A tanár a tanév kezdetén közölte tanulóival, hogy az óráin külön kell ülnie az oltottaknak és a be nem oltottaknak – írja a Blikk.

A lap cikke szerint azoknak a gyerekeknek, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást, a tanár elképzelése szerint hátra kellett volna ülniük, hogy ne köhögjék le a többieket. Egy neve elhallgatását kérő szülő arról beszélt, fia elmondása szerint a biológiatanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy akiknek van oltási igazolványuk, azoknak egy érdemjeggyel jobbat ad.

SZÓBELI FIGYELMEZTETÉSBEN RÉSZESÍTETTÉK

Az oktatót bepanaszolták a vezetőségnél. Gasparics László igazgató a Blikknek elmondta, a szülők jelezték neki, hogy az egyik kollégája kicsit túlzásba esett. A tanárt behívta, elbeszélgetett vele, majd szóbeli figyelmeztetésben részesítette, mivel az oltás miatt náluk senkit nem érhet sem előny, sem hátrány. Gasparics László hangsúlyozta: bepanaszolt kollégáját jó embernek, illetve jó pedagógusnak tartja. “Ő maga is belátta, hogy amit a diákoknak mondott, esetleg félreértésre adhatott okot vagy nemtetszést válthatott ki. Ezért azt ígérte nekem, minden osztályban tisztázza majd a dolgot a tanulókkal” – fogalmazott az igazgató.

Köszönjük Nektek, hogy már ennyien “átköltöztetek” velünk az új Facebook oldalunkra! A régi hamarosan megszűnik, szóljatok minél több barátnak, ismerősnek, ITT várja őket az új otthonunk: (KATTINTS IDE)! Ne hagyjuk, hogy néhány gonosz kis algoritmus közénk álljon!  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb