Közélet

Összecserélt babák Vásárhelyen: megszólalt a kórházi dolgozó, aki a hibát elkövette

Nagyon megviselte a hódmezővásárhelyi kórház hibázó dolgozóját a babacsere – írja a Promenad24. Mint pénteken délután elsőként írtuk, véletlenül összecseréltek két kisbabát az egyik Csongrád-Csanád megyei kórházban. A bakit a szülők sem vették észre, az egyik kisfiút már el is vitték (a nem igazi szülei), amikor jött a telefon: sajnos egy másik gyermekkel távoztak az intézményből.

Az egyik apuka, Zoltán beszámolója a történtekről:

VÉLETLENÜL NEM OLVASTÁK LE A KISBABA CSUKLÓJÁN LÉVŐ KARSZALAGOT, MÁSIK BABÁT ADTAK HAZA A CSALÁDNAK

A hódmezővásárhelyi portál hétfőn elérte a kórházi dolgozót, aki a hibát elkövette. Az újszülött osztály munkatársa elmondta: hivatalosan nem összecserélés történt, hiszen a karszalag a gyermek kezén a helyes adatokat tartalmazta, a hazaküldéskor azonban véletlenül ezt nem olvasták le, és egy másik babát adtak át a családnak. Az újszülött-osztály főorvosa már ott a helyszínen elnézést kért a családtól.

NAGYON BÁNTJA A DOLOG

Mostanra mindkét csöppség a családjával van, a kisbabák és a kismamák is makk egészségesek. Az érintett dolgozónak a több évtizedes pályafutása során ez az első ilyen tévedése, és mint mondta, nagyon bánja a dolgot. 

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: Belcampo scandal
'Fel a tetejéhez' gomb