Közélet

Gulyás Gergely: “480 forintban limitáljuk a benzin és gázolaj árát” (élő tudósítás a Kormányinfóról)

Két hét kihagyást követően érkezik a csütörtöki Kormányinfó, melyen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a legfrissebb kormányzati döntésekről számol be. A bejelentésekről élőben számolunk be 10.30-tól, cikkünk folyamatosan frissül.

Mi a következő forgatókönyvre tippelünk:

Gulyás Gergely a két héttel ezelőtti Kormányinfón az alábbi járványügyi intézkedéseket jelentette be:

  • A munkaadók szervezeteinek javaslatára a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára, ha ezt szükségesnek látják.
  • A közösségi közlekedési eszközökön november elsejétől kötelező a maszkviselés.
  • Az egészségügyi intézményekben látogatási tilalmat vezetnek be. A szociális intézményekben az intézményvezetők dönthetnek erről.

10:41 KEZDÜNK, GULYÁS GERGELY SZERINT VAN FEGYVER A VÍRUS ELLEN

Gulyás Gergely a járványügyi adatok ismertetésével kezdi, 8394 új fertőzöttet igazoltak tegnapról mára, ezzel összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 751 főre emelkedett.

“100 emberből 1 oltott betegszik meg” – fejtette ki Gulyás Gergely, aki szerint a vírussal szemben az egyetlen fegyver az oltás. Ahogy a Pfizer is közölte a napokban, 7-8 hónap után radikálisan csökken az oltások hatékonysága, ezért mindenkinek a harmadik, emlékeztető oltás felvételét javasolják. A miniszter az oltási akcióhétről beszélt, ahol 101 ponton előzetes bejelentkezés nélkül azonnal meg lehet kapni az oltást.

Az egészségügyi kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak, kapacitásbeli problémák, ellátási zavar nem várható – magyarázta Gulyás Gergely.

10:44 NEM LESZ ÁLTALÁNOSAN KÖTELEZŐ OLTÁS

Általánosan kötelező oltást Magyarországon nem kívánnak elrendelni, de a munkáltatóknak lehetővé tették ezt. A Miniszterelnökség alá tartozó területi közigazgatásnál elrendelik a kötelező oltást.

10:46 NEM LEHET TUDNI, MIKOR LESZ A JÁRVÁNYCSÚCS

“Azt kérjük a tanári érdekképviseletektől, hogy legyenek a kormány szövetségesei abban, hogy minél több tanár oltassa be magát” – mondta, majd áttért a járványplafon témakörére. Nem lehet megmondani, mikor lesz a negyedik hullám csúcsa, valaki november végére teszi, valaki decemberre. Egy esetleges ötödik hullámban csakis az lesz védett, aki megkapta a harmadik oltását.

10:49 ENERGIAVÁLSÁG VAN EURÓPÁBAN

A rezsiárakról tárgyalt a kormány, a miniszter kifejtette, hogy Európában az energiaügyek rosszul állnak, energiaválság van, a földgáz ára az európai piacokon egy év alatt 400 százalékkal nőtt átlagosan, ez a villamosenergia árát is felfelé tolta. Magyarországon kívül minden európai országban emelkedett a rezsi ára. Magyarország továbbra is elkötelezett abban, hogy a fogyasztók részére fenntartja a rezsicsökkentett árakat, károsnak tartják az olyan baloldali nyilatkozatokat, hogy a rezsicsökkentés nem fenntartható. 

10:51 LIMITÁLJÁK AZ ÜZEMANYAGÁRAKAT

“Tanulmányoztuk az EU-s benzinárakat, összességében Magyarországon a hatodik-hetedik legolcsóbb az unióban” – mondta a miniszter, eddig egyedül Horvátoszág volt, aki rögzítette a felső árat, forintra átszámolva 550 forint körül.

Mivel az üzemanyagár közvetlen hatással van a gazdaságra, a kormány a tegnapi ülésén úgy döntött, literenként 480 Ft-os felső határt alakít ki mind a benzin, mind a gázolaj tekintetében. Ennél olcsóbban igen, drágábban nem lehet értékesíteni az üzemanyagokat Magyarországon november 15-től.

Ennek kapcsán az ATV kérdésére azt válaszolta a miniszter, hogy három hónapra fagyasztják be az árakat. Szintén újságírói kérdésre mondta el Gulyás Gergely, hogy az árbefagyasztás a 95-ös benzinre és a normál (nem prémium) gázolajra vonatkozik.

10:55 TOMBOL A MIGRÁNSVÁLSÁG

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy továbbra sem kapott választ Orbán Viktor az Európai Bizottságtól annak kapcsán, hogy térítsék meg a kerítésépítés költségét. “Elfogadjuk, hogy bocsánatot nem kérnek, de az Európai Bizottság tartozik azzal, hogy a határvédelem költségeit megtérítik – tette hozzá. Önkéntesek is mennek a határra” – mondta Gulyás Gergely.

ÚJSÁGÍRÓI KÉRDÉS: JÖHET AZ 5 ÉS 11 ÉV KÖZÖTTIEK OLTÁSA?

Szintén az ATV kérdésére válaszolva mondta Gulyás Gergely, hogy a magyar kormány – amennyiben születik erről hivatalos, hatósági állásfoglalás – lehetővé teheti az 5 és 11 év közöttiek oltását. Az újságíró mindezt annak kapcsán kérdezte meg, hogy sajtóértesülések szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech vakcinákkal. A Magyar Nemzet szerint Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint az oltás elfogadását már kérvényezték, a döntés pedig év végére várható.

ÚJSÁGÍRÓI KÉRDÉS: TÉNYLEG MEGNYITHAT A KISKUNHALASI JÁRVÁNYKÓRHÁZ? LESZNEK LEZÁRÁSOK, SZIGORÍTÁSOK?

Szintén újságírói kérdés volt, hogy – a romló járványadatok és a szakértők nyomásával összhangban – tervez-e a kormány szigorításokat. “Ezek olyan döntések, amelyeket egyszer korábban már meghoztunk és ha kell, ezután is meg tudjuk hozni” – mondta válaszában Gulyás Gergely, azonban azt nyilatkozta, az elsődleges védekezési eszköz most az oltás. Szóba került a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szerdán kiszivárgott levele is, ennek kapcsán azt a kérdést tették fel a miniszternek, hogy megnyithat-e a Kiskunhalasi Járványkórház. A válasz egyszerű volt: bármikor.

Pár mondattal később Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy a halasztható műtétek felfüggesztéséről egységes döntés egyelőre nincs.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb