KikapcsVideo365

Így készülnek a kézfertőtlenítők, kozmetikumok és a légfrissítők – gyárlátogatáson jártunk a szegedi Florin Zrt-nél

Kíváncsi vagy rá, hogyan zajlik a kézfertőtlenítők, a különböző kozmetikumok, vagy éppen a légfrissítők gyártása? Érdekel, hogyan működik egy flakonfúvó? Akik múlt pénteken a Modern Gyárak Éjszakáján ellátogattak a szegedi Florin Zrt. üzemébe, mindezt testközelből megnézhették, sőt, a majdnem kétórás gyárlátogatás végén minden vendég kikeverhette a saját ízlése szerint illatosított kézkrémjét is!

A PROGRAMSOROZATRA IDÉN MÁR ÖTÖDIK ALKALOMMAL KERÜLHETETT SOR

Idén ötödik alkalommal kerülhetett sor az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a méltán népszerű Modern Gyárak Éjszakája programsorozatra, amikor is egy délutánra számos magyarországi gyár megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, köztük a fertőtlenítő- és tisztítószerek, valamint kozmetikai termékek gyártásával foglalkozó szegedi Florin Zrt. is.

A FLORIN ZRT. FEJLESZTÉSI PROGRAMJÁT KÖVETŐEN EGY PREMIER ELŐTTI BETEKINTÉST NYÚJTOTTAK A LÁTOGATÓKNAK

A cég életében 2019-ben indult el egy nagyon komoly fejlesztési program, mely keretein belül felépült egy új, profi gyárkomplexum, amelynek a hivatalos átadója még folyamatban van, így a látogatók egy premier előtti, exkluzív betekintést kaphattak a szegedi üzembe. Így nem is lehet véletlen, hogy az előzetes regisztrációk alapján Szegeden és környékén a legtöbben a Florin Zrt. üzemére voltak kíváncsiak, tudtuk meg Kéri Jánostól, a vállalat projektiroda vezetőjétől.

A RÉSZTVEVŐK BEPILLANTÁST NYERHETTEK ABBA, HOGYAN LESZNEK AZ ÖTLETEKBŐL KÉSZTERMÉKEK

“A látogatók számára bemutatjuk a teljes működésünket. Azt, hogy az ötletekből, hogyan hozunk létre egy új terméket, valamint az alapanyagokból, hogyan varázsolunk nagyszerű késztermékeket. Tehát az érdeklődő egy olyan betekintést kap, amelyre normál esetben nem is lenne lehetősége, hacsak nem egy szakmai látogatóról van szó. A vendégeket végigkísérjük az alapanyag beérkezésétől, egészen a gyártási folyamaton át a késztermékgyártásnak a végső fázisáig” – árulta el Kéri János, akitől azt is megtudhattuk, hogy a látogatók a program keretében bepillantást nyerhettek a vállalat egyik legfontosabb és legismertebb termékcsaládjának a lakossági fertőtlenítőknek és a professzionális intézményi takarítószereknek a gyártásába, de a kozmetikai termékek előállítását is megismerhették. Sőt, egy olyan üzemi területre is bemehettek, ami az országban is kuriózumnak számít, ez pedig az aeroszol töltősor, amit szintén működés közben láthattak a programban résztvevők.

ÚTRAVALÓUL MINDENKI KIKEVERHETTE SAJÁT KÉZKRÉMJÉT

Az esemény zárásaként minden látogató elkészíthette saját kézkrémjét. Egy allergénmentes, érzékeny bőr ápolására tökéletes krémet kaptak, amelyet saját ízlésük szerint illatosíthattak, citromfű, virágos, férfi, friss nőies és fűszeres virágos aromákkal, a végterméket pedig hazavihették ajándékba.

Ha lemaradtál a Modern Gyárak Éjszakájáról, akkor se búsulj, videónkban virtuálisan bejárhatod velünk a gyár minden zegét-zugát!

Operatőr: Magyar Andor, szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb