Közélet

A negyedik hullám miatt 300 katonát küldött a kórházakba a magyar Honvédség

A harmadik hullámban is minden nap összefutottunk a Honvédség katonáival Szegeden és ez most, a negyedik hullámban sem lesz másként. Az ATV tudósítása szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit FM műsorában azt mondta, hogy most mintegy 300 katonát küldött a kórházakba a magyar Honvédség, mindezt az operatív törzs kérésére.

Benkő Tibor kiemelte, hogy a harmadik hullám után visszavezényelték a katonákat a kórházakból, de most az operatív törzs azt kérte tőlük, hogy ismét erősítsék meg azokat. A katonák logisztikai feladatokat látnak el az intézményekben, hogy amennyire lehet, tehermentesítsék a dolgozókat. A katonák létszámának növelésére van még kapacitás – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a jelenlegi átoltottsági adatok szerint az első oltást felvettek aránya 95 százalék felett van a Honvédségnél.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb