Közélet

Zacher Gábor: beteginvázió a sürgősségi osztályokon

Alig győzik a betegellátást és ugyan van elég gyógyszer, lélegeztetőgép és védőfelszerelés is, kérdés, hogy meddig tartható a helyzet – nyilatkozott Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosa a Klasszis Klub műsorában. Az interjút a Menedzsment Fórum szemlézte.

Az index.hu oldalon is megjelent nyilatkozat szerint a szakember hiányolja Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének nyilatkozatát az ügyben.

Mint írják, a toxikológus kiemelte, hogy a hatvani kórházba bekerült koronavírusos betegek 85 százaléka nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást. Elmondása szerint a maradék 15 százalékból 7-8 beteg olyan, akinek, úgymond, „lejárt a védettsége”, mert már nagyon régen vette fel a koronavírus elleni második oltást. Zacher Gábor ismét azt kérte, hogy aki csak teheti, vegye fel a harmadik oltást.

A HELYZET FOKOZÓDIK, JÖN A KARÁCSONYI NAGYBEVÁSÁRLÁS

A negyedik hullám tetőzésével kapcsolatban arról beszélt, hogy egyelőre nem tudni, mikorra várható a csúcs. A karácsonyi időszakot kiemelten kockázatosnak ítéli meg ebből a szempontból, a fokozódó zsúfoltság miatt. A szennyvízadatok romló tendenciája sem sok jóval kecsegtet, és ami december elején már igen kedvezőtlen számokat mutathat.

A főorvos szerint teljes lezárásra még talán nem kell számítanunk, de az oltatlanok számíthatnak bizonyos korlátozásokra majd.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK MOSTANRA MÁR KELLŐ RUTINNAL VÉGZIK A DOLGUKAT

Megtanultuk, hogy a Covid-osztályon való munka nem leányálom, heti 168 órás jelenlétről van szó, ömlenek a betegek a sürgősségi osztályokra, akiknek 20-25 százaléka szorul felvételre – fogalmazott a szakember.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb