BlogSportVideo365

Szeged365 Kisokos: így tudsz ott lenni a Kékek első, Pick Arénában megtartott meccsén

Mint szombaton elsőként megírtuk, december 9-én, a Pick Szeged és a THW Kiel összecsapása előtt nyit meg hivatalosan a 8300 férőhelyes, a Modern Városok Program keretein belül közel 40 milliárd kormányzati forintból megépített Pick Aréna. A csapat nemrég közzétette a jegyvásárlási információkat is, mutatjuk, hogyan tudsz ott lenni a sporttörténelmi eseményen.

A megnyitó ünnepség 18.30-kor kezdődik, a Szegedi Kortárs Balett, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház Kórusa közreműködésével. A Pick Szeged vs THW Kiel Bajnokok Ligája találkozó 20.45-kor rajtol.

JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK

Az alábbiakban egy Szeged365 Kisokos következik, a Pick Szeged információi alapján. Elsőként nézzük, milyen járványügyi szabályok vonatkoznak a meccsre érkezőkre:

  • A hatályos jogszabályoknak megfelelően a csarnokba érvényes jeggyel, védettségi igazolvánnyal és személyazonosító igazolvánnyal lehet csak belépni, amelyet a belépés előtt a biztonsági szolgálat ellenőriz.
  • Az oltást igazoló papír, illetve a PCR-teszt nem jogosít belépésre, kizárólag a QR-kóddal ellátott plasztikkártyát, a telefonos applikációt illetve a telefonra letöltött Uniós védettségi igazolást fogják elfogadni!
  • 18 éven aluli szurkolóink védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel léphetnek a csarnok területére!
  • A csarnokba belépés előtt lázmérést végeznek kollégáink.
  • A maszkviselés a csarnok teljes területén kötelező!

SZEKTOROK ÉS JEGYÁRAK

Cikkünk nem szponzorált tartalom, a célunk tehát nem a vásárlásra ösztönzés, csupán a tájékoztatás. Sokan kérdeztétek (de még mennyien, OMG), mi pedig válaszolunk, ennyi az egész. A Pick Aréna szektorkiosztását az alábbi grafikán látod, rajta a jegyárakkal:

Mint a klub írja, a 6 év alatti gyermekeknek és mozgáskorlátozott szurkolóiknak ingyenes a belépés, de helyre szóló regisztrációs jegyet nekik is váltaniuk kell. Az ingyenes regisztrációs jegy a gyermekek számára kizárólag személyesen váltható meg, online nem, míg a mozgáskorlátozott jegyek az interneten is elérhetők.

A jegyvásárlás első két napjában (november 29-30) csakis a 2019/2020-as bérletesek tudnak jegyet venni, személyesen, még a régi Pick-hazában, az újszegedi Városi Sportcsarnokban. December 1-5. között már bárki vásárolhat jegyet a mérkőzésre az interneten, a megszokott jegyvásárló felületen (ITT), majd december 6-9. között személyesen is lehet vásárolni, még mindig az újszegedi Városi Sportcsarnokban.

Bővebb információt IDE kattintva találsz.

Fotók: Rádió 88

Szektorkiosztás: Pick Szeged

Drónvideó: Dron_EX, Szeged

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: tire size comparison
'Fel a tetejéhez' gomb