Közélet

“Budapest hagyjon levegőt az országnak” – Lázár János a főváros vezetésének üzent a tram-train indulása közben

Budapest hagyjon levegőt az országnak – szólította fel a főváros vezetését Lázár János hétfőn, a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train első utasokat szállító szerelvényén. Mindez nem az általunk élőben közvetített, indulás előtti sajtótájékoztatón történt, hanem már fent, a szerelvényen.

“AMI ÉPÜLT BUDAPESTEN, AZ KORMÁNYZATI FORRÁSBÓL KÉSZÜLT”

A Fidesz országgyűlési képviselője a vasútvillamos első útjáról a Karácsony Gergely főpolgármesterrel kitűzött tárgyalására induló Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek azt mondta, az elmúlt húsz évben a fejlesztési források kétharmadát Budapest használta fel, és csupán egyharmadát a vidék.

A politikus úgy fogalmazott, ami épült Budapesten, az kormányzati forrásból készült el az elmúlt 12 évben.

“A budapesti városirányítás semmi másról nem szól, mint hogy ami forrást beszednek az adókból, azt fel is élik” – jelentette ki Lázár János, majd hozzátette: a működésre, az apparátusra, a hivatalra elmegy az összes bevétel, így nem jut pénz fejlesztésre, ezért a kormánytól követelnek forrást.

REGGEL 8-TÓL PALKOVICS – KARÁCSONY RANDEVÚ A FŐVÁROSBAN

“Ők jól élnek, a kormány pedig fejlessze Budapestet” – jegyezte meg a képviselő. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vasárnap közölte, hogy Palkovics László hétfő reggelre egyeztetésre hívta Karácsony Gergely főpolgármestert a budapesti közösségi közlekedés ügyében. Azt írták, a miniszter a megbeszélésen kész személyesen bemutatni Karácsony Gergelynek a budapesti közösségi közlekedés éves támogatásának kifizetéséről szóló szerződés tervezetét. A kormányzati oldalról véglegesnek tekinthető szövegváltozatot a felek akár azonnal alá is írhatják majd – tették hozzá.

ÉVENTE 12 MILLIÁRD FORINTOT AD A KORMÁNYZAT A FŐVÁROSI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSRE

Az ITM korábbi közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyi közösségi közlekedés biztosítása a fővárosi önkormányzat törvényben előírt elsődleges feladata. A központi költségvetés e kötelezettség teljesítését éves szinten 12 milliárd forintos hozzájárulással segíti. A kifizetést az ITM és a Fővárosi Önkormányzat között megkötendő támogatási szerződés alapozza meg.


Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb