Közélet

Az OTP Bank nevében telefonáló csalókra figyelmeztet a Csongrád-Csanád megyei rendőrség

Újra megjelentek az OTP Bank nevében telefonáló csalók Magyarországon, így sajnos Szegeden is megpróbálhatnak átverni bennünket. A csalás lényege, hogy a +36 1 636 6666 számról hívogatják az embereket azzal a szöveggel, hogy gyanús online tranzakciót akartak végrehajtani az Alza webáruházában a nevünkben – hívja fel a figyelmet a csalók átejtő szövegére a Csongrád-Csanád megyei rendőrség által megosztott poszt is.

Mint tovább írják, a telefonhívás alatt a csalók próbálnak nagyon profinak tűnni, de érződik rajtuk, hogy nem igazi ügyfélszolgálatos munkatársak. Kiemelik továbbá, hogy a csalók legtöbbször semmilyen személyes adatot nem kérnek, ezzel is próbálva elnyerni a bizalmat, majd arra kérnek bennünket, hogy telepítsünk egy alkalmazást, hogy azzal tudjuk elvégezni a kétfaktoros hitelesítést, amivel fokozhatjuk a biztonságot. Ez egy távoli asztal elérést biztosító program egyébként, amivel hozzáférnek minden, a készülékünkön tárolt információhoz.

LEGYÜNK NAGYON ÓVATOSAK SZEGEDEN IS

Az interneten már többen is jelezték a csalók próbálkozásait:

  • OTP ügyfél szolgálatosnak adta ki magát egy hölgy és azt állította, hogy fizetni próbáltak a kártyámmal az Alzanal… Mivel nem vagyok az OTP ügyfele, így hamar véget ért a beszélgetés.
  • Ma hívott, hogy pénzt akartak leemelni a számlámról, de beszélni sem tud!
  • OTP-s csalás, applikáció telepítésre akartak rávenni.
  • Szerencsétlen csaló, két mondatot nem tud összerakni.

Fontos: legyünk nagyon óvatosak Szegeden is, ha a bank nevében telefonál valaki. A beszélgetés elején kérdezzük meg, hogy kit keres, és ha nem tudja a pontos nevünket, akkor szakítsuk meg a hívást. Semmilyen programot ne telepítsünk, még a bank nevében telefonáló személy kérésére sem. Személyes vagy banki adatot, ideértve a bankkártya-adatokat is, ne osszunk meg senkivel telefonon. Ha valóban a bank ügyintézője telefonál, ő ismeri a szükséges adatokat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb