Közélet

Jelentős béremelés jön az SZTE-n: az akadémiai területen oktató tanárok átlagosan 50 százalékkal kapnak majd többet

A 2021-es évben megvalósult a Szegedi Tudományegyetem fenntartóváltása. Az új gazdálkodási modell bevezetése, azaz a teljesítményeken alapuló egyetemi finanszírozás lehetővé teszi, hogy erősödjön az egyetemi dolgozók anyagi megbecsülése, mind az alapbérelemek, mind a személyre szabott, teljesítményekhez kötött díjazások tekintetében – írja az intézmény közleményében.

A Szegedi Tudományegyetem új bérstruktúrát vezet be, mely három elemből áll össze, a jelentősen megnövelt alapbérből, a teljesítményen alapuló, éves szinten értelmezhető, az alapbérbe beépülő fizetésemelésből és szintén a teljesítményen alapuló, akár több havi bért is jelentő, éves bónuszból.

ÁTLAGOSAN 50 SZÁZALÉKKAL EMELKEDIK AZ ALAPBÉR

Az akadémiai terület oktató, kutató, tanár munkatársainak alapbére a 2021. szeptember 01. előtti, közalkalmazotti jogviszony szerinti illetményhez képest jelentősen, átlagosan 50%-kal emelkedik. Az új bérsávok alapján meghatározott alapbér vonatkozik mindenkire, aki 2022. január 1. napján az SZTE alkalmazásában áll. Az egyetemi tanárok alapbére jövőre átlagosan 40, az egyetemi docenseké 33, az adjunktusoké 60, a tanársegédeké 78%-kal nő. Korábban egy tanársegéd átlagos alapilletménye 213.685 Ft volt, amely 380.000 Ft-ra emelkedik. Egy egyetemi tanár alapilletménye a Szegedi Tudományegyetemen legkevesebb 800.000 Ft lesz. A kollégiumi tanárok alapbére 400.000 Ft-ra, a nyelvtanároké pedig 450.000 Ft-ra emelkedik. A teljesítményalapú juttatások alapját képező teljesítményértékelési rendszerek véglegesítésére 2022 első negyedévében kerül sor.

NŐNEK A HALLGATÓI TÁMOGATÁSOK IS

A köznevelésben, a szakképzésben, illetve az egyéb szakmai és funkcionális munkakörökben nem akadémiai területen dolgozó kollégák fentiekkel párhuzamos bérrendezése is megindult, az ő anyagi megbecsülésük ugyanilyen fontos és aktuális az össz-egyetemi teljesítmény sikeres biztosításához. Ezen dolgozók számára is új bérstruktúrán alapuló bérrendezést tervez az SZTE a szeptemberi 15%-os béremelésen túl, itt, a munkakörök különbözősége miatt, a bérrendezés az érdekképviseletekkel történő egyeztetés után kerül bejelentésre. Nőnek a hallgatói támogatások is, 2022-ben a START ösztöndíj keretösszege duplájára emelkedik, melyből így több mint 1000 újonnan felvett hallgató is részesülhet, tovább bővítve az SZTE hallgatói által elérhető támogatásokat. A teljesítményeket is nagyban díjazó új bérstruktúrák kialakításával az SZTE célja az, hogy felelősség- és kompetencia alapú, a kiváló teljesítményeket elismerő bérrendszerrel biztosítson vonzó, inspiráló és kiszámítható életpálya-lehetőségeket a kollégáknak. A Szegedi Tudományegyetem, mint az ország egyik legjobb egyeteme, képes lesz arra, hogy a modellváltás nyújtotta lehetőségekkel élve versenyképességét tovább növelje.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb