Szegedi Arcok

Összeverekedett két fickó egy szegedi boltban, az egyik pisztolyt rántott

A Szegedi Járási Ügyészség ma reggel vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik – hogy idézzük a ma reggeli, hivatalos közleményt – márciusban egy áruházi konfliktusukat fegyveres garázdaság útján próbálták meg lerendezni. A tavaszi balhéban volt minden, mint egy jobb féle B-kategóriás akciófilmben:

  • szájkarate,
  • lökdösődés,
  • fegyverrel hadonászás,
  • Judo meccseket idéző földrevitel,
  • és jiu-jitsu bajnokságba illő földharc, a Szilléri sugárúti SPAR előtt.

Márciusi cikkünk az esetről, a Szeged365 helyszínen tartózkodó olvasói által küldött beszámolók alapján:

AZ ÉVEZRED KONFLIKTUSA: RÁLÉPETT A MÁSIK LÁBÁRA

A vádirat szerint a vádlottak egy szegedi boltban vásároltak. Egyikük már a pénztárhoz tartva, figyelmetlenségből rálépett a másik lábára. Ebből közöttük olyan heves vita kerekedett, hogy a pénztáros felszólította őket arra, hogy a hangoskodást fejezzék be, vagy vitájukat az üzlet elhagyása után rendezzék. A megsértett férfi azzal a felszólalással, hogy „majd kint megbeszélik a dolgot”, a bolt előtt valóban megvárta a másikat.

GÁZPISZTOLYT RÁNTOTT A “SHARIFF”

Ezután az áruház kijáratánál folytatták szóváltásukat, egymást kölcsönösen szidalmazták és lökdösték, mígnem az a vádlott, amelyik a társa lábára rálépett, ruházatából egy, valódi lőfegyverre a megtévesztésig hasonlító gáz riasztópisztolyt vett elő, és ráfogta a másik férfira. A megfenyegetett ekkor megpróbálta azt a kezéből kicsavarni, és a földre vitte őt, miközben a közelükben tartózkodóknak azt kiabálta, hogy vigyázzanak, mert fegyver van a férfinál.

Az esetnek végül a biztonsági őr fellépése vetett véget, akinek a vádlott a sikeresen elvett fegyverutánzatot átadta, és aki a rendőrség megérkeztéig az elkövetőket a helyszínen tartotta.

Vádiratában a járási ügyészség az egyik elkövetőt garázdaság alapesetével, míg a pisztolyt használó társát minősített garázdaság bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb