Közélet

Hazánkban is megjelent a flurona, a COVID és az influenza párosa

Fluronának nevezték el a tünetegyüttest, amely a COVID-ot és az influenzát egyesíti magában, az első hír egy izraeli esetről szólt. A magyar Neumann Labs közleménye szerint azonban biztosan nem csak ott alakult ki a kettős fertőzés: az elmúlt hetekben itthon már két esetben is azonosították a koronavírus és az influenza kettős fertőzését. Mindkét beteg fiatal, 30 év alatti – írja a 24.hu.

“A tudósok eddig is hangsúlyozták, hogy a két vírus akár egyszerre is elkapható, és ebben az esetben akár súlyosabb lefolyású lehet a megbetegedés, és jelentősen nagyobb esély is lehet a halálos kimenetelre” – mondja Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. Hozzáteszi: „Tömegesen szerencsére eddig ez nem fordult elő, de az már biztos, hogy az egészségügyi és diagnosztikai ellátásnak fel kell készülnie, hogy lesznek kettős fertőzött esetek is. Nálunk jelenleg napi 4-5 influenzás esetet találunk, de az influenza-járvány még el sem kezdődött, és az omikron gyors terjedése miatt az ötödik hullám is valószínűsíthető.”

NEM TUDNI, HOGY COVID, VAGY INFLUENZA A FERTŐZÉS OKA

Mindez azért is jelenthet problémát, mert a különböző eredetű légúti fertőzések (COVID19, influenza) tünetei – így például láz, köhögés, fáradtság, ízületi fájdalom – nagyon hasonlóak, így a betegséget észlelő emberek nem tudhatják biztosan, hogy melyik vírust is kapták el. Sok influenzás diagnosztizálja magát koronavírusosnak és fordítva. A már említett izraeli fertőzés egyébként viszonylag enyhe lefolyású volt, az ottani egészségügyi minisztérium még vizsgálja az esetet.

KÉT ÚJ TÖRZS IS KIALAKULT

“A koronavírus elvonta a figyelmet más betegségekről, amelyekkel idén mindenképpen ismét foglalkozni kellene” – ezt már Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hangsúlyozta. A szakember elmondta, hogy tavaly elmaradt az influenzajárvány, és mivel kimaradt egy év, idén akár súlyosabb lefolyású is lehet a betegség. A szakember elmondta, hogy az influenzavírusnak két új törzse is kialakult. Főként a két év alatti gyerekek, az idősek és a krónikus betegek vannak a veszélyben – emelte ki. Hozzátette, hogy a könnyebbség az, hogy a gyerekeknek már spray formában is beadható az influenza elleni védőoltás.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Full Report
  2. Visszajelzés: noxe
'Fel a tetejéhez' gomb